Főoldal Hírek, aktualitások Események Énekek-imádságok Prédikációk Apró történetek a léleknek Versek, gondolatok
Szentmise-, hittan-, programrend Miserend
Hittancsoportok Gyermek oldal Betlehemi csoport Názáreti csoport Buczkó Kuckó Elsőáldozásra készülők Bérmálkozásra készülők Ifjúsági oldal Cursillos csoport oldala
Kiemelt programjaink Jubileumi év Keresztényként éld a szerelmet Felkészülés a HIT évére
Terveink Zarándokszállás projekt
Ajánlataink Ajánló (Film-Tv-Könyv)
Információk Elérhetőségeink Képviselőtestület Kérdezz-felelünk
Gyüjteményeink Képtár Linktár Nyomtatványok
Egy kis mosoly :-) Humor
Cursillo Cursillo hírek
Megemlékezések Emlékezzünk
Vendégkönyv Vendégkönyv
______________________
Nyír-szőlőszemek Egyesület Nyír-szőlőszemek Egyesület Eseményeink
Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokház Atanáz-ház
KERESZTUTAK
Cursillos csoport oldala
Keresztút – Csizmadia OSB
Elôkészület
ÉnekSzívünk, lelkünk most kitárjuk,
útad Jézus, veled járjuk.
Kérjük, mélyen belevéssed
szíveinkbe szenvedésed.
A keresztút a legmegpróbálóbb emberi tevékenységben mutatja meg Krisztust a passióban.
Nézhetsz a keresztet hordozóra mint kíváncsi, úgy mint közömbös, úgy is mint aki borzad a látványtól.
De nézheted megrendült lélekkel, hiszen érted is szenved.
Nézheted példát kereső lélekkel: mert embernek lenni, férfinak lenni, nagynak lenni a szenvedésben is úgy kell, ahogyan Krisztus tette.
ÉnekÁll a gyílkos, nagy ítélet,
rajtunk immár igaz véred.
Valahányszor szavam vétett,
Pilátusod lettem néked.
I. állomás
Pilátus halálra ítéli Jézust
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Pilátus elítéli, miután kihallgatta és nem talált benne semmi vétket: miután mégis megostoroztatta: miután összeverten és kigúnyoltan bemutatta a népnek: Íme az ember! Elítéli, mert nem volt bátorsága meggyőződéséért szembeszállni.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké.
Halálát kívánod te is? Pilátus lennél te is?
Megostorozott Krisztus! – Irgalmazz nekünk!
Tövissel koronázott Krisztus – Irgalmazz nekünk!
Ártatlanul elítélt Krisztus! – Irgalmazz nekünk!
Ne engedd Atyám, hogy fiadnak elitélője legyek, de add, hogy meggyőződésem mellett mindig megmaradjak.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekItt van már a kereszt fája,
hurcolnod kell Golgotára.
Uram, én meg puhán, restül
vonakodom a kereszttül.
II. állomás
Jézus vállára veszi a keresztet
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Az elítélt maga vitte a keresztjét – Krisztus is vállára veszi.
Vitt ő már gerendát: Ő az ács fia … Azok a gerendák tetőket tartottak ez Őt magát fogja tartani. És ilyen súlyosat még nem hordozott soha … Ez a gerenda jobban nyomta a lelkét, mint a vállát: rajta van a világ minden Istenmegbántása.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Szántad már valaha a keresztet hordozót? Törődsz azzal, hogy ne tetézzed keresztje terhét?
Keresztet hordozó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Bűneinket hordozó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Kereszthordozásod által megváltó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Senki sem lehet a tanítványod csak az, aki fölveszi a maga keresztjét és úgy követ téged.
Segíts kereszthordozó Jézus, hogy úgy viseljem el életem minden megpróbáltatását, hogy az csak egy kicsit is, de méltó legyen a Te kereszthordozásodhoz.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekBotlik, roskad szegény tested,
nem bírja a nagy keresztet.
Földre sujtód, jaj! én voltam,
ki oly sokszor elbotoltam.
III. állomás
Jézus elôször esik el a kereszttel
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Nagyon meghurcolták, nagyon kimerítették, sok vérét elostorozták, nagyon meggúnyolták … Még csak az út kezdetén van mégis tántorog a lépte és térdre roskad.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Így roskad le minden legkisebben, aki keresztjét hordozva Őt követi.
Tudod-e szánni, segíteni, fölemelni a térdre roskadót?
Kereszted súlya alatt tántorgó Krisztus! – Irgalmazz nekünk!
Szenvedéseidben elgyötört Krisztus! – Irgalmazz nekünk!
Elestél Jézusom, mert emberséged szenvedékeny, gyenge, igazi esendő emberség. Engem, a gyenge embert és az olyan sokszor elesőt emelj föl és késztess tovább útra példád erejével!
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekÓ jaj, látod jönni szemben
édesanyád, gyötrelemben.
Ó csak én is véle járnék
Krisztus után, mint az árnyék.
IV. állomás
Jézus szent Anyjával találkozik
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Jaj nekem, én Fiam, égi virágszál, igen megváltoztál, messzire távoztál. Véred hullása, szemeim sírása, szép arcodnak hervadása szívem szakadása.
Az út mellett Mária áll: Fiú és Anya találkozik.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Te most az Ő néma találkozását nézed az Édesanyjával: Ő meg azt nézi, ahogyan te találkozol édesanyáddal is, meg Máriával is.
Édesanyádat szánó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Édesanyádat vigasztaló Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Édesanyádat nagyon szerető Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Az édesanyámért könyörgök hozzád, Uram; szeresd őt és segítsd kegyelmeiddel. És engedd, hogy hordozzak valamit abból a fiúi jóságból, amellyel te voltál jó az Édesanyádhoz!
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekVinni terhed, segítségül,
itt van Simon Kirenébôl.
Bár csak én is, bűnös lélek,
keresztemmel követnélek!
V. állomás
Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
A századosnak megparancsolták: feszítse keresztre. A százados a parancs embere: akit keresztre ítélnek, annak kereszten kell meghalni. De ez a Jézus olyan gyenge, aligha jut el a kivégzés helyére. A parancs érdekében vagy mert meg is szánta, odainti a cireneit. A mezők munkása széles vállát adja segítségül, és átveszi a keresztet …
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Átvennéd-e helyette a keresztet? Átvetted-e valaha is más helyett? Tudsz egyáltalán részvétre indulni a szenvedésben? Mert ha igen, úgy tudsz segítője lenni a szenvedőnek. És Krisztusnak segítesz ezzel. Hogy részvéttel legyünk a szenvedők iránt, hogy a szenvedőket segítve Téged segíthessünk, hogy soha el ne durvuljon a szívünk, kérünk Téged hallgass meg minket!
Ne engedd Uram, hogy szánalmat nem ismerő, kemény szívű ember legyek. Szeretnék megbocsátani és jószívű követőd lenni, hogy egykor rajtam is könyörülhess!
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekJámbor asszony siet hozzád,
kendôjével törli orcád.
Vajjon hát én, kôszívemmel.
mennyi könnyet töröltem fel?
VI. állomás
Veronika kendôt nyújt Jézusnak
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Veronika bátor volt: közelébe furakodott és mert másként segíteni nem tudott, kendőjét tartotta oda: törölné bele vértől izzadt arcát. Mert néha ez a legtöbb, amit tenni tudunk a szenvedőkért: kendőt adunk nekik: töröljék bele vértől izzadó arcukat …
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Nem férfi, de egy nő tanít arra, hogy tetteinket emberi félelmek el ne fojtsák. Csak a szeretet tudja legyőzni a félelmet, a hazudozást. Ha szeretet nincs bennünk, semmit sem érünk: bátrak sem vagyunk!
Veronika kendőjét elfogadó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Hogy ne félénk és gyáva követőid legyünk, hogy tetteinket emberi félelmek le ne fojtsák, hogy a Te szereteted legyen bennünk, kérünk téged, hallgass meg minket!
Veronika kendőjét, én a készséges és jóakaratú szívemet nyújtom feléd Jézusom. Fogadd el, és arcod vonásai rajzolódjanak ki a lelkemen.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekFöldre roskadsz másodízben,
értem tűrô kegyes Isten.
Hát én hányszor tántorultam!
bűneimbe visszahúltam!
VII. állomás
Jézus másodszor esik el a kereszttel
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Újra leroskad, immár másodszor … Elbukott az út tövében amit könnyes szeme nem látott, vagy földre taszította valaki? Mert vannak, akik képesek a már szenvedőt újabb bántásokkal kínozni.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Te nem löknéd el, hiszen Ő a te mestered, Jézusod. Nem löknéd el, hiszen te részvéttel nézed keresztútját … De tudod-e, hogy bántó szavad is taszítás a lélekben szenvedőnek?
Légy figyelmes: tudd megérezni, meglátni, észrevenni a más baját.
Légy figyelemmel: minden szenvedő Krisztus szenvedéséből hordoz valamit …
Földre taszított Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Szenvedésedben még bántalmazott Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Porba roskadt Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Melléd ugranék, fölemelnélek, nem hagynálak az út porában mert szeretlek! És miattad akarok segíteni, ahol csak tudok … szótlan részvéttel, egy jó szóval, figyelmességgel, ahol csak tudok.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekSírva jöttök ki elébe,
Jeruzsálem asszonynépe.
Jaj, rám is szól, ami rátok:
,,Magatokat sirassátok!''
VIII. állomás
Jézus vigasztalja a siránkozó asszonyokat
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Jeruzsálem asszonyai, de csak a hűségesek, akik szeretik és követik, szánják és siratják, egy utolsó tanítást kapnak: Élő ág vagyok: bűntől ki vádolhat engem, és íme velem ez történik, csak mert magamra vettem a bűnt. Ilyen súlyosan ítéli meg Atyám a bűnt. Élő ág vagyok, s ti a szőlővesszők. Csak akkor éltek, ha bennem maradtok: ha közötök van hozzám.
Élő ág vagyok és velem ez történik … Mi lesz a szárazzal?
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Neked is tanítja: szőlőtő vagyok.
Élet szerzője, éltetője, Jézus Krisztus, hogy ne legyünk tűzre vetendő száraz gallyak, hogy mindig belőled éljünk, hogy soha el ne szakadjunk tőled, kérünk téged hallgass meg minket!
Élőnek lenni nem lehet örökké itt a földön, ahol minden élet elsárgul, elenyészik. Örökké élőnek lenni csak Tebenned lehet Jézusom. Ezt az életet akarom: Belőled, Általad, Veled.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekA keresztnek szörnyű terhe
harmadszor is földre ver le.
Ested adjon szent kegyelmet,
hogy a bűnbôl talpra keljek.
IX. állomás
Jézus harmadszor esik el a kereszt súlya alatt
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Egészen elterült a földön: elhagyta minden ereje. Pedig még nincs fönn a tetőn, a kivégzés riasztó Golgotáján. Egy percre nem tudják, mit kezdjenek vele … De ez a perc elég volt ahhoz, hogy erőre kapjon, csak annyira, amennyivel már feljut a tetőre, a kivégzés riasztó helyére.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Ezen az úton embersége szenved: hősi pózok nélkül. Embernek lenni annyi, mint esendő lénynek lenni. A földtől nem hordjuk két méterre a fejünket, mégis úgy gondoljuk, magasan vagyunk tőle. El kell buknunk, hogy értésünkre jusson: belőle vétettünk és bele is tér vissza testünk.
Harmadszor is földre roskadt Jézus, hogy ne gőgösködve járjunk emberségünkkel, hogy ne legyen távol tőlünk semmi, ami nemesen emberi, hogy a földről az égbe kívánkozzunk, kérünk téged hallgass meg minket!
Én is esendő ember vagyok … Példád adjon erőt Uram, példád emeljen, hogy betöltsem ami küldetésem, hogy véghez vigyem az én művemet, amint Te véghezvitted, betöltötted a Tiedet.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekMegcsúfoltak ruha nélkül,
borzad szájad vad epétül,
Tisztes mérték, szent szemérem,
mindig, mindig maradj vélem!
X. állomás
Jézust megfosztják ruháitól
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Az a szabály: ruhátlanul kerüljön keresztre, akit arra ítéltek.
Mert már feljutott a tetőre és már megkezdődött az áldozat. A ruhátlanság megaláztatása hozzátartozott az áldozathoz. Szemünket ráemelve merjük szemlélni Jézust, aki a testet öltött tisztaság. A fájdalmak igazi férfi-embere. Teste kék-zöld: összeverték. Teste vércsíkos: korbácsokkal szántották.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Az emberben megvan a sztriptíz vadsága: mindenről, mindenkiről lerántani minden leplet. De legalább a Krisztus test látványától észretérne.
Te megbecsülted emberségünk mulandó testi részét azzal, hogy emberré lettél Urunk. Szeretnénk minden embert ezen a megbecsülésen át nézni.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekÉdes Jézus drága testét
véres fára fölszegezték.
Mi egyetlen boldogságunk,
Szent keresztfa, sírva áldunk.
XI. állomás
Jézust a keresztre szegezik
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Kalapácsok zuhognak, csattognak. A szegeknek jó mélyen kell ülniük, hogy megbírják a megfeszítettet. Ennél gyalázatosabb kínt nem talált ki ember a másik ember számára. Előtte is, utána is ezrek haltak meg a kereszten s Neki keresztre kellett jutnia.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Most is ott függ a kereszten ő …
Keresztre szegezett Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Értünk áldozattá váló Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Mindeneket magához vonzó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Mindent meg lehet szokni: a Te keresztednek nézését is. Mégse engedd, hogy megszokottá váljon számomra, de add, hogy megrendítsen, megrázzon, szeretetre indítson.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekMegváltásunk már betelve:
Jézus lelkét kilehelte.
Újra élek kegyelmébôl!
Ki szakaszt el szerelmétôl?
XII. állomás
Jézus meghal a kereszten
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Őt a halál váltotta meg a kereszt kínjától, minket az Ő halála vált meg bűneinktől, a mi legnagyobb és igazi kínjainktól …
De mielőtt meghal, megmutatja: miként kell imádkozni azokért, akik nem tudják, mit cselekszenek. Megmutatja: miként kell küldetést beteljesíteni odaadóan, mindvégig …
Három óra keserves vergődés után egy hangos kiáltás, aztán leejtette fejét.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Megfoghatatlan felsőbbségét elviselni nem tudták, inkább kiirtották.
Az embertömeg csak az átlagot bírja és halálra juttatja Krisztust mindazokban, akiket a többért, a magasabbrendűségért üldöz. Én Istenem a Te szép földi világod, mikor fogja már befogadni a Te szentjeidet, térdenálló csendes várakozás után.
Keresztfán meghalt Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Életet adó Jópásztor! - Irgalmazz nekünk!
Saját vére árán megváltó Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Köszönjük Neked Uram ezt a megváltó élet-áldozatot, amit értem is adtál.
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekKeresztfádról már levesznek,
Szent Szűz szívén pihen tested,
Bár pihennél mindig nálam,
tiszta szívem templomában.
XIII. állomás
Jézus testét leveszik a keresztrôl és fájdalmas Anyja ölébe fektetik
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
A kisgyermek odatartozik édesanyja karjaiba, de nem a felnőtt férfi. Mégis a keresztről levettet, mert nem akarták a földre tenni, az egyetlen méltó helyre teszik az édesanyja karjaiba.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Amikor az ember kiirtja azt, aki jobbat, többet, szebbet akart, hajlandó díszes temetést rendezni neki. Most is ott sürögnek körülötte, akiket megrendített a halála vagy akik megrendültek a maguk gyávaságától és most egy irgalmas temetéssel próbálják menteni azt …
Halálra vált Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Keresztről levett Jézus! – Irgalmazz nekünk!
Mária ölébe helyezett Jézus!- Irgalmazz nekünk!
Nem a temetésed, hanem országod eljövetele körül kell és akarok munkálkodni. Csak azt add Uram, hogy a Te felsőbbséged ne legyen idegen számomra!
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekMár a szent test sírba téve
újon metszett sír ölében,
Onnan kél fel harmadnapra,
Halált, pokolt letiporva.
XIV. állomás
Jézus holttestét sírba teszik
P.Imádunk téged, Krisztus és áldunk téged.
H.Mert szent kereszted által megváltottad a világot.
Halottainkat sírba tesszük. De a mi sírjaink nem a diadal és a dicsőség helyei. Akármilyen emléket állítunk is felettük, akárhogy elborítjuk virággal, nem tudjuk elfeledni azok borzalmasságát.
Egyetlen sír volt amelyben pár óráig volt úr a halál: Krisztus sírja.
Krisztus ugyanaz tegnap és ma: mindörökké!
Emberszívekbe temetkezik hogy feltámadjunk. Emberszívekbe temetkezik tanítása gondolataival, élete példájával és egész személyiségével esetleg csak egyetlen szavával …
Húsvéti sír lesz-e a szívünk?
Hogy szívünk ne a romlás sírja legyen, hogy te mibennünk életre támadj, hogy feltámadásod hitében és reményében éljünk, kérünk téged hallgass meg minket!
Miatyánk..., Üdvözlégy...
P.Könyörülj rajtunk, Uram!
H.Könyörülj rajtunk!
ÉnekUram, hiszek és remélek,
Én szerelmem, neked élek.
Szánom-bánom minden vétkem,
Légy az enyém egykor égben.
Befejezés:Segíts Uram megértenünk, hogy a halál nem utolsó szava az embernek – és nem utolsó szava az Istennek.
A gőg, az emberi lélek kártevője (Lk 18,10-14)
"… aki fölmagasztalja magát, megalázzák…"
(Lk 18,14)
A gőg az emberi lélek "kártevője!" Jézus példázatot mond erre. Nem konkrét esetet idéz fel, hanem egy emberi magatartásformát, melynek bizonyára tanúja volt többször is. Fontos üzenetet hordoz ez a példázat.
Egyik másik példázatot is felhozok, olyat, amelyet a népi bölcsesség foglalta történetbe e fontos üzenetet: Egyik nap csendesen kopogtatnak a gazdag lány ajtaján. A szegény kőművesnek a lánya jön és kérlelni kezdi a gazdag lányt: Kisasszony, apám nagyon beteg, arra kéreti a kisasszonyt, hogy jöjjön át hozzánk, mert fontos mondanivalója van. - Mit képzel az apád! - kiált fel gőgösen a gazdag lány! Ha beszélni akar velem, jöjjön ő ide!
A beteg kőműves szomorúan mondja a lányának: Menj vissza lányom és mond meg a kisasszonynak, hogy az édesapja nagyon értékes ékszereket falaztatott el velem és meghagyta, hogy a kisasszonynak csak 18 éves korában mondhatom meg. De én érzem, hogy hamarosan meghalok, ezért szeretném elmondani neki, hogy hol találhatja meg az ékszereket!
Mintha darázs csípte volna meg a gazdag lányt úgy ugrott, hogy szaladjon a kőműveshez. De mire odaért, már holtan találta. A sírba vitte az ő gazdagságának a titkát!
A gőg megrontja az emberi lelket, és a romlásba taszítja! Erről beszél nekünk az evangéliumi történet!
"Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak kegyelmet ad!" (Péld 3,34; Jak 4,6) - ezt mondja a Szentírás! Nézzetek csak szét a saját szűk környezetetekben. Milyen sok zűrzavar van, milyen sok a pogány, az önző, a durva ember! Alapvető oka ennek, hogy az ember nem képes uralkodni gőgösségén. És kevélységében vak marad! Isten pedig az ilyen embernek ellenáll!
Ilyen vakká tette az imádkozó farizeust is a gőg a mikor így imádkozott: "Hálát adok… hogy nem vagyok olyan, mint ez…" A gőgösen imádkozó ember elveszíti a megigazulást - a kevély lány elveszíti a családi örökséget!
A vámos imádságában azonban felismerhető az alázatosság és ennek nyomán a szentírási igazság, hogy Isten az ilyen embernek kegyelmet ad! Jézus ezt mondja rá: "Inkább megigazulva ment haza a templomból, mint a másik! Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az ember a megigazulás útjára akkor lép, amikor alázattal magába pillantani képes! A mesebeli lány, ha alázatos lett volna, elnyerte volna az örökséget!
A megtérők erről beszélnek! (Saul, Ágoston, Papini, Takasi Nagai, Paul Sih, Edit Stein…)
A farizeus magatartásában ismerjük fel a kevélység rútságát, a vámos magatartásában pedig az alázatosság kegyelemszerző erejét!
A GŐG
AZ ARSI SZENT PLÉBÁNOS, VIANNEY SZENT JÁNOS (1786-1859)
KATEKÉZISE
A gőg az az undorító bűn, ami az angyalokat a mennyországból kiűzte és a pokolba taszította. Ez a bűn a világ kezdete óta létezik. Figyeljétek meg gyermekeim, hogy a gőg által többféleképpen vétkezünk. Lehet valaki például dölyfös az öltözködésében, a beszédjében, az ülésében, magában abban is, ahogyan jár. Akadnak emberek, akik az utcán páva módjára lépdelnek, szinte felszólítva a körülöttük levő világot: „Nézzétek, milyen nagy vagyok, milyen peckesen, szépen tudok masírozni.” Megint mások szünet nélkül ismétlik, ha valami jótettet hajtottak végre, ha azonban valami hibát követnek el, kétségbeesnek arra a gondolatra, milyen rossz véleménnyel lehetnek róluk most az emberek. Más emberek bosszankodnak azon, ha ismerőseik közül valaki szegényes társaságban pillantja meg őket: ezek az emberek mindig a gazdagok társaságát keresik. Ha egyszer e világ nagyjai közül valaki fogadja őket, nem szűnnek meg dicsekedni ezzel, és felfuvalkodottá válnak. Megint mások a beszédükben dölyfösek. Mindig alaposan megfontolják, hogy mit akarnak mondani. Gondosan keresik a szép szavakat, és ha valamit mégis rosszul fejeznek ki, mérgesek lesznek, mert attól félnek, hogy kinevetik őket. Oh, gyermekeim, az alázatos lélek nem ilyen. Egy alázatos léleknek nem számít, hogy kinevetik vagy nagyra becsülik, dicsérik vagy korholják, figyelnek rá vagy nem törődnek vele, mert mindez hidegen hagyja öt.
Gyermekeim, ha tudni akarjátok, hogy valaki gőgös-e vagy sem, figyeljetek a beszédére. A gőgös ember mindig magához ragadja a szót. Folyton csak magáról akar beszélni, mindig mindent jobban tud, mint mások. Mindig ő az egyetlen, aki helyesen cselekszik. Egyfolytában kritizálja mások tetteit, miközben azt reméli, hogy a sajátjait agyon dicsérheti. Gyermekeim, olyan emberek is akadnak, akik azért adnak sok alamizsnát, hogy a figyelmet felhívják magukra. Ez nem jó! Ezek az emberek nem fognak jutalmat kapni jótetteikért. Ellenkezőleg, alamizsnájuk bűnükké válik.
Az ember minden tettét gőggel, mintha az csak só lenne, fűszerezi meg. Szeretjük, ha jó tetteinket ismertté tehetjük. Boldoggá tesz bennünket, ha mások felfigyelnek erényeinkre. És szomorúak leszünk, ha észreveszik hibáinkat. Sokaknál megfigyeltem ezt. Ha ezekre az emberekre valaki valamilyen megjegyzést tesz, ez az észrevétel kínozza és elégedetlenné teszi őket. A szentek nem voltak ilyenek. Nekik az fájt, ha valaki észrevette erényeiket, és akkor voltak elégedettek, ha az emberek a tökéletlenségüket látták.
A dölyfös ember azt gondolja, hogy minden, amit tesz, tökéletes. Mindenki fölött, kivel dolga akad, uralkodni akar. Azt akarja, hogy mindig neki legyen igaza. Úgy gondolja, hogy mindent jobban megért, mint a többiek. Ilyennek nem szabad lenni. Az alázatos és jól értesült ember megmondja a véleményét, ha azt megkérdezik tőle, egészen egyszerűen, és csak azután, hogy másokat szóhoz hagyott jutni. Akár igaza van, akár nem, nem beszél többet.
Gonzaga Szent Alajos például, még amikor iskolába járt sem próbálta kimenteni magát, ha szemrehányást tettek neki. Megmondta a véleményét, de nem törődött azzal, mit gondolnak mások. Beismerte, ha tévedett, de ha mégis neki volt igaza, csak ennyit mondott: „Különben gyakran nincsen igazam.”
Gyermekeim, a szentek annyira meghaltak a maguk és a világ számára, hogy nagyon keveset törődtek azzal, mások mit tartanak véleményükről. A világban azt tartják a szentekről: „Ó, a szentek mind együgyű, jámbor emberek voltak!” Igen, a szentek valóban sokszor együgyűek voltak az evilági dolgokban, de a természetfeletti dolgokat tökéletesen megértették. Érzéketlenek voltak a világ dolgai iránt, ez természetes: hiszen annyira lényegtelennek tartották őket, hogy semmilyen figyelmet nem szenteltek nekik.
(Ursprung und Ziel, November 1995)
Alázat és gőg
Egyházi megújulásunk akadályairól
A megkötözött Krisztus Pilátus előtt kijelentette: „Az én országom nem e világból való!” Ezek a szavak nem Jézus mentegetőzései a hatalom előtt, hanem ez az ő parancsa. Az ő országát nem evilági módon és értékek szerint kell felépítenünk „ mert hiszen erre az építésre mindnyájan meghívást kaptunk, s ez a kötelességünk.
Miben különbözik ez az ország a világ országaitól? Látszólag csaknem egészen a fordítottja. E világban a hatalmas, a gazdag az úr, az első. Néhány órával azelőtt, hogy Jézust Pilátus elé vezették volna, ott, ahol az utolsó vacsorát elköltötte, „versengés támadt köztük, hogy melyikük nagyobb. Erre ezt mondta, nekik: A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hivatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna!” (Lk 22,24-25) Ezután Jézus „fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte „ és sorra megmosta tanítványai lábát.” Mikor befejezte a lábmosást így szólt: „Ti is úgy cselekedjetek!” (Jn 13,4). Lukács evangélista is megemlékezik erről a tanításról, és így idézi az Úr szavait: „Aki nagyobb köztetek, legyen mint a kisebb, és aki elöljáró, mint a szolgáló.” Korábban is vetélkedtek már egyszer a tanítványok, a kafarnaumi úton, akkor a Mester így feddte meg őket: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó és mindenkinek a szolgája. (Mk 9,32) Volt egy földi király, aki nemcsak felismerte, hogy az örök élet igéi nemcsak az üdvözüléshez vezető utat mutatják meg, hanem e földi életben is az egyetlen, célravezető és járható utat jelentik, hanem e szerint is uralkodott és adott alkotmányt országának. Ezt a királyt úgy hívjuk, hogy Szent István, aki az Intelmekben ezt így fogalmazta meg: „Minden ember egyformának születik, csak a gőg alázhat meg, és az alázat emelhet embert más fölé.” Van példa hát rá, hogy Isten országának törvényeivel lehet, és csak azokkal lehet igazán földi országot vezetni.
Isten országát képviseli az egyház a földön. Legalábbis arra kell törekednie, és éppen ezért állandóan meg kell tisztítania a kormányzásában ráragadt evilági uralkodási, kormányzási módok és eszközök szennyétől. Állandóan meg kell újulnia ezért, visszatérni nem e világból való sajátosságaihoz. Ennek a megújulásnak legnagyobb akadálya a gőg, az alázat hiánya. A gőg az ember ősbűne, az eredeti bűn lényege, melynek a Paradicsomból való kiűzetés volt a büntetése. Így költözött el Isten országa e Földről. Jézus akarja visszahozni e Földre, mert nincsen jól ez így: nem lehet ennyire távol egymástól a kettő. Az egyházban annyira van benne már Isten országa, amennyire az megszabadul az ősbűntől. Ez az ősbűn annál nagyobb, mennél magasabban követik el, mert a fennlévő hatalommal felruházott, akit sokan ismernek és sokan követnek, nemcsak vétkezik, hanem meg is botránkoztat. Így vezetett az ősbűn már többször is egyházszakadáshoz. Ez a szakadás pedig állandó, amennyire állandó a gőg megnyilvánulása: időnként elszakad egy-két lélek, időnként egész szekták alakulnak, időnként nemzedékek keresik tapogatózva az igazságot, s nem találnak rá.
Alázat és gőg szavunk egyaránt rosszul hangzik. E szavakból képzett jelzők elmarasztalóak, megszégyenítőek. Az alázatos szónál hajlongó, hízelgő, tartás nélküli ember képe jelenik meg lelki szemeink előtt. A gőgösnél nevetségesebb a beképzelt, buta ember figurája. Jézus nyomán az evangéliumban az alázatos szó más jelentést kap. Alázatos, aki nem a saját dicsőségét, javát keresi, hanem belátja, hogy az ember hivatása a segítő szolgálat. Nem önmagunk keresése, mert akkor elveszítjük azt. Aki túllép önzésén, meghallgatja a másikat, aki el tudja fogadni, hogy másnak is lehet igaza, és a másik tanácsa, javaslata, kérése, bírálata nem gyűlölségből, nem gőgből, irigységből fakad, hanem szintén alázatos szolgálni akarásból. Csak az alázatos ember képes felismerni másban az alázatot. Aki nem e krisztusi értelemben alázatos, az hiába mossa meg másnak a lábát, ez üres, farizeusi képmutatás marad, mert az alázat megtisztítja azt is, aki mást akar tisztára mosni.
A gőg mindennek az ellenkezője. Önmagunk tiszteletének, csodálatának keresése, mások meghallgatásának elutasítása, annak rendíthetetlen tudata, hogy én mindig helyesen, az evangélium szellemében cselekszem. A gőg gyanakvás, rosszindulat feltételezése, minden segítő szándékban, véleménynyilvánításban, tanácsban, kérésben, bírálatban a másik gőgjét véli felismerni.
„Az én országom nem e világból való!” Isten országának földi jelenlétét elsősorban nem az Istennek szentelt katedrálisok, egyházi paloták, művészi alkotások, műemlékek és műkincsek jelzik, nem kidolgozott dogmák, kidolgozott, teológiai munkák és eszmefuttatások, hanem az, amire már a Megváltó is hivatkozott, amikor János tanítványai megkérdezték: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? Jézus így válaszolt: Elmenvén jelentsétek Jánosnak, amiket hallottatok és láttatok: A vakok látnak, a sánták járnak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik és boldog az, aki bennem meg nem botránkozik.” (Mt 11,2) Annyian vagyunk sánták, vakok, poklosok és szegények, annyian várjuk a vigasztalást, az örömhírt, Isten országának jelenlétét köztünk, az igét az iskolákban, tereken, közéletben, de csak úgy férhet a Jó hír hozzánk, ha nem botránkozunk meg evilági országhoz illő magatartásokon. A krisztusi alázat hiányán.
Andrásfalvy Bertalan
……………..
Látjátok tehát már, hogy az önzés pont attól fosztja meg az embert, amiért az önzést választja, hogy az önzésből nem fakadhat az igazi boldogság. Itt az ideje, hogy megnézzük az önzés legfontosabb gyökereit (vajon miből lesz a cserebogár).
A klasszikus tanítás szerint az önzésnek 7 alapvető gyökere van:
- a gőg,(kevélység)
- az anyagi és lelki fösvénység,(fösvénység)
- a testi és szellemi paráznaság,(bujaság)
- a harag,(harag)
- a testi és szellemi torkosság,(torkosság)
- az irigység,(irigység)
- a jóra való restség.(a jóra való restség)
Ma a gőgről fogok mesélni Nektek.
A gőg az emberi szív felfuvalkodottsága, az ember önimádata, önbálványozása. A gőgös ember többre tartja magát valamilyen szempontból másoknál:
- Azért nekem kell kapnom a Nobel-díjat, mert okosabb vagyok, mint a többi.
- Azért engem fognak rakni az igazgatói székbe, mert jobban irányítom, mint a többi.
- Azért én leszek a Mis World 2006, mert szebb vagyok, mint a többi.
Ez pedig, nyilvánvalóan alapja az önzésnek, hisz ha több vagyok, akkor az nekem jár, az az enyém, azt én nekem kell birtokolnom.
Ha a fenti pontokba szedett mondatok valamelyikét, vagy valami hasonlót valaki hangosan mondana, akkor a környezetében valószínűleg sokan kuncognának, hogy mekkora beképzelt majom az illető. De hány ember szívében hangozhatnak el hasonló mondatok?
A gőgnek kétfajta megnyilvánulása van: látványos és alattomos. A látványos gőg az, amikor az ember úgy hiszi el magáról, hogy több másoknál, hogy ezt ki is nyilvánítja, megmondja, nem szégyelli. Ezeket az embereket nevezzük beképzeltnek, és sokszor úgy tekintünk rájuk, mint pszichiátriai esetekre.
Az alattomos gőg ennél sokkal rosszabb. Az alattomos gőg csöndesen dolgozik az emberben, sokszor úgy, hogy az ember észre sem veszi. Az ember - mint valami kimondhatatlan titkot –dédelgeti, hogy igenis többre tartja magát másoknál. Nemegyszer hitegeti, ámítja magát saját kevésségével, miközben szíve mélyén annyira felfuvalkodott, mint egy jól megtermett epehólyag. Az alattomos gőgből fakadóan az ember gátlástalanul képes keresztültaposni másokon. Hisz önmaga előtt gőgös voltát nem ismeri el, így e gőg képes arra, hogy a cselekedeteit a háttérből alattomosan motiválja. Az alattomos gőg mindenből – még a szeretetből is – képes önbálványozást faragni: „nálam jobban senki sem tudja, hogyan kell szeretni”.
A gőg az emberből nagyon durva dolgokat képes kihozni. Képzeld el azt, hogy elhiszed magadról, hogy jobb vagy valamiben a többieknél, és egyszer eléred, hogy olyan pozícióba kerülsz, amiben ez a jobbságod megnyilvánul (megkapod a Nobelt, megkapod az igazgatói széket, meg kapod azt a bizonyos koronát). Hogy fogsz viszonyulni a versenytársaidhoz?
- elképzelhető, hogy alig vártad, hogy így legyen, és azonnal eltiporod a másikat,
- vagy elkezded a „kegyes” urat játszani, és azzal ámítod magadat, hogy mostantól felemeled majd a többit is, tanácsokat osztogatsz, és fitogtatod, azt hogy most Te vagy a csúcson.
Mint emberi reakció mindkettő érthető és egyenes következménye a gőgnek, és világos, hogy az a bizonyos igazi boldogság egyikből sem fakadhat. Hisz gondold végig: ha így vagy a csúcson, akkor egyedül vagy, és csak érdekből és irigységből „szolgálnak” Téged, csak azért barátkoznak Veled, mert ők is el akarják érni eredményeidet.
Hogy jobban megértsétek az alattomos gőg igazi mibenlététét, gondoljátok végig, hogy nap mint nap hány olyan cselekedetet hajtotok végre, hány olyan gondolatotok van, aminek hátterében az áll, hogy meg akarod mutatni, hogy Te több vagy a másiknál. Akár azért, hogy Téged ismerjenek el, akár azért, hogy Te legyél a középpontban, akár azért, mert a másikkal már régóta ellenségek vagytok (egyébként pontosan a gőg miatt), és ma Te akarsz győztesként kijönni. Ember! Hány háború, hány gyilkosság, hány megalázás történt már a gőg miatt? És ne hidd, hogy Te független vagy ettől. A gőg minden ember szívében, mint egy parazita él, és csak nagyon nagy odafigyeléssel (nagyon sok csendgyakorlattal) juthatsz el arra a szintre, hogy legalább felismerd, hogy egy-egy gondolatodat vagy cselekedetedet bizony a gőg motiválta.
A gőgöt egyetlen dolog képes legyőzni: az alázat. Sokan félreértik ezt a szót, ez nem ugyan az, mint a megalázás. Alázat az, amikor például van valaki, akit nagyon nem bírsz (akár gyűlölsz), mert úgy hiszed, hogy ő mindig (vagy legalább is gyakran) több nálad valamiben, és ennek ellenére szeretettel fordulsz felé. Ennek ellenére segítesz neki, ahol tudsz, és nem keresztbe teszel, ahol csak lehet. Ennek ellenére meg akarod érteni, hogy ő is csak ember, aki a boldogságát keresi, és ugyanúgy, ahogy neked sem, neki sem sikerül ehhez mindig a megfelelő eszközöket megválasztania. Általában alázatnak nevezhetjük azt, hogy érzéseid, gondolataid ellenére képes vagy a szeretet erényét gyakorolni akár másokkal, akár önmagaddal szemben. Az alázat az ember szívét egészen át tudja formálni. Türelmesen tekint a bennünk lakozó gőgre, de soha nem engedi elhatalmasodni rajtunk. Ha az alázatra törekszel, akkor nem kitépni akarod ezt a szívedben élő parazitát, hanem megnevelni, kordában tartani, és akkor nem sérülhetsz meg, és nem válhatsz a rabjává. Ezért az alázat az egyetlen fegyver a gőg ellen. Hisz gondolj bele, ha kitépnéd szívedből, akkor lehet, hogy meghasonulnál önmagaddal, vagy a jellemed sérülne meg. Ne feledd a gőg nagyon mélyen behatolva él bennünk. Az alázat viszont sérülés nélkül, a gőgre való megfelelő odafigyeléssel, és a szeretet gyakorlásával tisztítja meg jellemünket. Ez egy hosszú út, ezért kell hozzá a türelem, de bizton állíthatom, hogy az emberi szív igazán nemessé válásának ez a legszebb (és egyetlen) útja.
Most végezzetek csend-gyakorlatot, amiben megkerestek néhány olyan jelenetet az elmúlt és a jelenlegi életetekben, ahol a gőg hajt benneteket és gondoljátok végig, hogyan lehetne az alázatott gyakorolni az adott szituációkban.
Üdvözítőm, adj alázatosságot!
(120. 1655. június 11.Konferencia: A gőg.)
Vince úr kérte helyettesét (assistensét), legyen gondja rá, hogy ezt a tárgyat havonta adja elmélkedésül. Úgyszintén az irigységet és tétlenséget is.
A cseppek ráhullásának erejével a víz is kivájja a követ, sőt a márványt ismondotta. Így remélhetjük, hogy felráz majd bennünket és Isten kegyelmével megilletődünk, ha a fenti tárgyakról gyakran elmélkedünk; és elhagyjuk ezt a rossz bűnt, sőt megszerezzük az ellenkező erényt, az alázatosságot. Elnézem itt-ott a sekrestyében a követ, amint ráesik a víz. Jóllehet kemény, és a víz csak cseppenkint hull rá, mégsem marad nyom nélkül: kivájja. Joggal remélhetjük tehát, hogy Isten kegyelmével e tárgyakról való elmélkedéseink is hagynak majd valami nyomot lelkünkben, ha azokat többszörösen ismételve át-átgyúrjuk magunkban, még ha kőszívűek lennénk is. Jaj, Uraim, és Testvéreim, kérem önöket, mondják csak, miért jött a földre az Isten Fia? S milyennek akart látszani? Alázatosnak! Irántad oktalan állatkén viselkedtemmondja róla a zsoltáros (Zsolt 72,23).
Nézzék csak az öszvéreket, felfuvalkodnak-e azért, mert jól befogják őket? Elfogja-e őket a gőg, ha arannyal, ezüsttel terhelik meg őket vagy szép tollakkal feldíszítve jelennek meg? Épp így, Uraim, ha dicsérnek és megbecsülnek bennünket, ha esetleg a világ szemében jelentőset is tettünk, mosolyogjunk rajta és számba se vegyük. De vajjon mi tettük-e azokat? Nemde, Uraim, mindent az Isten tesz? Akkor hát Öt is illeti meg minden dicsőség!
Megváltóm, add nekünk az alázatosságot, a szent alázatosságot, erre kérlek!
Mert nézzék, Testvéreim, ha van valaki a világon, akinek félnie kell a hiúságtól, a misszionárius az, már megbízatásánál fogva is. S ha van a világon nép, akinek ezt a bűnt ostoroznia kell, hát az hát az a misszionárius.
Az alázatosság a Missziós Társaság szellemének szerves része. Annyira hozzátartozik ez, hogy ha valaki ezt mondja nekünk, tudatlanak, barmok vagyunk, nincs bennünk szellem, a vezetéshez nem értünk, ezt is türelemmel el kell viselnünk. Sőt, úgy helyes, ha még jól is esik, hogy ilyenek tartanak.
"A gőg kibuktatta Sault a királyságából, Nabukodonozort az emberi társadalomból, Hámánt a fejedelmi udvarból, Ádámot a paradicsomból és Lucifert a mennyből."
(C.H. Spurgeon)
“Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább a gőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunk tökéletességének fitogtatását célozzák.”
(La Rochefoucauld)
C. S. Lewis: A nagy bűn
Most a keresztény erkölcsnek ahhoz a részéhez érkeztem, amely a legjobban különbözik valamennyi egyéb erkölcstől. Van egy olyan bűn, amelytől egyetlen ember sem mentes a világon; amelyet a világon mindenki megvet, ha másban látja, s amelyről a keresztények kivételével aligha képzeli bárki is, hogy ő maga bűnös lenne benne. Hallottam már, amikor az emberek elismerték, hogy rosszkedvűek, hogy elvesztik a fejüket a nők vagy az ital miatt, s még azt is, hogy gyávák. De azt hiszem, sohasem hallottam senkit sem, aki nem volt keresztény, hogy ezzel a bűnnel vádolta volna magát. S ugyanakkor nagyon ritkán találkoztam olyan valakivel, aki nem volt keresztény, és a legcsekélyebb megértést tanúsított volna iránta másokban. Nincs még egy hiba, amely jobban népszerűtlenné tenné az embert, sem olyan, amelynek a magunk esetében kevésbé lennénk tudatában. S minél több van belőle magunkban, annál kevésbé kedveljük másokban.
A bűn, amelyről beszélek: a gőg és az önhittség. A keresztény erkölcs szerint vele szemben álló erényt pedig alázatosságnak hívjuk. Talán emlékeznék rá, hogy amikor a szexuális erkölcsről beszéltem, figyelmeztettem önöket, hogy a keresztény erkölcs lényege, központja nem ezen a területen van. Nos, most érkeztünk el ehhez a központhoz. A keresztény tanítómesterek szerint az igazi bűn, a legfőbb rossz: a gőg. Szemérmetlenség, harag, kapzsiság, ittasság és a többi, ehhez képest mind csak apróságok; az ördög is a gőg miatt lett ördög; a gőg vezet minden más bűnhöz, a gőg az Isten-ellenes lelkiállapot teljessége.
Túlzottnak tűnik ez? Ha igen, gondolják csak végig. Az imént fejtettem ki, hogy minél gőgösebb valaki, annál kevésbé szereti a gőgöt másokban. Ha meg akarjuk tudni, hogy mennyire vagyunk büszkék, akkor annak tulajdonképpen az a legkönnyebb módja, ha feltesszük magunknak a kérdést: "Mennyire tudom elviselni, ha mások rendreutasítanak, vagy nem akarnak rólam tudomást venni, beavatkoznak a dolgaimba, lekezelnek vagy hencegnek velem szemben?" Arról van szó, hogy minden egyes ember gőgje szemben áll mindenki más gőgjével. - Én akartam a társaság központja lenni egy összejövetelen, és azért éreztem rosszul magam, mert más valaki játszotta ezt a szerepet. Ugyanannak a szakmának két képviselője soha sincs egy véleményen. Mindenkinek tisztán kell mármost látni azt, hogy a gőg lényegileg természetéből eredően jelent szembenállást, míg a többi bűn, hogy úgy mondjam, csak véletlenül. A gőgös embernek nem telik öröme abban, ha van valamije, csak akkor, ha többje van, mint a szomszédjának. Azt mondjuk, az emberek azért és arra büszkék, hogy gazdagok, okosak vagy jó külsejűek, de nem így van. Arra büszkék, hogy gazdagabbak, okosabbak, jobb külsejűek, mint mások. Ha mindenki egyformán gazdag, okos vagy csinos volna, nem volna mire büszkének lenni. Az összehasonlítás az, ami gőgössé tesz bennünket; annak az öröme, hogy a többi fölött állunk. Mihelyt megszűnt a szembenállás, a vetélkedés lehetősége, a gőg is eltűnik. Ezért mondom, hogy a gőg lényegileg jelent szembenállást, vetélkedést, oly módon, ahogy a többi bűn nem. A szexuális ösztön szembeállíthat két férfit, ha mindketten ugyanazt a lányt akarják. De ez csak véletlenül fordulhat elő; ugyanúgy akár két különböző lányt is akarhatnának. De a gőgös ember el fogja venni tőlünk a kedvesünket, nem azért, mintha akarná őt, hanem hogy bebizonyítsa magának, hogy különb, mint mi. A kapzsiság vetélkedésre kényszeríthet embereket, ha nem jut elég mindannyiuknak; de a gőgös ember, még ha többet is kapott, mint amennyit esetleg akart, megpróbál még többet kapni, hogy befolyását hangsúlyozza. Csaknem mindaz a rossz a világon, amelyet az emberek a kapzsiságnak vagy az önzésnek tulajdonítanak, valójában sokkal inkább a gőg következményei.
Nézzük például, mi a helyzet a pénz esetében. A kapzsiság biztosan arra készteti az embert, hogy pénzt szerezzen, mondjuk egy jobb ház, egy kellemesebb nyaralás vagy éppen a jobb ételek, italok kedvéért. De csak egy bizonyos mértékig. Mi késztet egy tízezer font jövedelemmel rendelkező embert arra, hogy igyekezzék évi húszezerre szert tenni? Nem a több élvezetért való sóvárgás. Tízezer fontból előteremtheti mindazt a luxust, amit egyáltalán élvezni tud. A gőg az, amiért gazdagabb akar lenni, mint más gazdag ember, és (még inkább) a hatalomvágy. Mert hiszen a hatalom az, amit a gőg igazán élvez: semmi sem kelti annyira az emberben a másokkal szembeni felsőbbrendűség érzetét, mint ha képes azokat játék katonák módjára mozgatni. Miért okoz egy csinos lány, amerre csak jár, mindenütt boldogtalanságot, miközben a csodálókat gyűjti? Biztosan nem a szexuális ösztöne miatt: az ilyen fajta lány igen gyakran frigid. Hanem a gőg miatt. Mi kényszerít egy politikai vezetőt vagy egy egész nemzetet, hogy folyton egyre többet és többet követeljen? Megint csak a gőg. A gőg, természetéből eredően, vetélkedésre késztet, ezért nincs soha vége. Ha gőgös vagyok, és akad a világon akár egyetlen ember, aki hatalmasabb, gazdagabb vagy okosabb, mint én - az vetélytársam lesz és ellenségem.
A keresztényeknek igaza van: a gőg a fő oka annak a nyomorúságnak, amely a világon minden népben, minden családban megtalálható. Más bűnök néha még össze is hozzák az embereket; jó cimboraságot, tréfálkozást, szívélyességet tapasztalhatunk iszákos vagy erkölcstelen emberek körében. De a gőg mindig ellenségességet jelent, a gőg maga az ellenségesség. Méghozzá nemcsak ember és ember között, de Istennel szemben is.
Istenben valami olyasmivel kerülünk szembe, ami minden tekintetben mérhetetlenül fölöttünk áll. Hacsak nem ilyennek ismerjük meg Istent - és ezért azt is tudjuk, hogy Hozzá képest semmik vagyunk -, nem ismerjük Istent egyáltalán. Amíg gőgösek vagyunk, nem ismerhetjük meg Istent. A gőgös ember mindig csak lenéz az emberekre és a dolgokra; s természetesen amíg csak lefelé néz, nem láthatja azt, ami fölötte van. Ez súlyos kérdést vet fel. Hogy lehet az, hogy olyan emberek, akiket nyilvánvalóan majd szétvet a gőg, azt mondják, hogy hisznek Istenben és nagyon vallásosnak képzelik magukat? Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ezek az emberek egy képzeletbeli Istent imádnak. Elméletileg elismerik, hogy ennek a fantom Istennek a jelenlétében a semmivel egyenlők, de valójában mindig is azt képzelik, hogy ez az Isten mennyire megfelelőnek tartja őket, s mennyivel jobbnak tartja őket, mint a közönséges embereket: vagyis egy penny értékű képzelt alázatot mutatnak iránta, és egy font értékű gőgöt embertársaikkal szemben. Azt hiszem, ezekre az emberekre gondolt Krisztus, amikor azt mondotta, hogy egyesek Róla fognak prédikálni, és ördögöt űzni az Ő nevében, pedig a világ végén megtudják majd, hogy Ő sose ismerte őket. S közülünk bárki, bármikor benne lehet ebben a halálos csapdában. Szerencsére próbát tudunk tenni. Valahányszor úgy találjuk, hogy vallásosságunk jónak tüntet fel bennünket, jobbnak, mint bárki más, akkor úgy hiszem, biztosak lehetünk abban, hogy nem az Isten, hanem az ördög van ránk hatással. Hogy Isten jelenlétében vagyunk-e, annak az az igazi próbája, hogy egészen elfeledkezünk magunkról, vagy úgy tekintjük magunkat, mint valami jelentéktelen, hitvány tárgyat. Jobb, ha teljesen elfelejtkezünk magunkról.
Rettenetes, hogy minden bűn közül a legrosszabb be tudja csempészni magát vallásos életünk kellős közepébe. De mindjárt meglátják, miért. A többi, kevésbé rossz bűn, az állati természetünkön át működő ördögtől származik. A gőg azonban egyáltalán nem az állati természetünkből fakad. Egyenest a pokolból jön. Tisztán szellemi: tehát sokkal ravaszabb és veszélyesebb. S éppen ezért a gőgöt gyakran fel lehet használni az egyszerűbb bűnök leküzdésére. A tanárok tényleg gyakran hivatkoznak egy fiú büszkeségére, vagy ahogy mondják, önérzetére, mikor azt akarják, hogy tisztességesen viselkedjék; sok ember felülkerekedett már a gyávaságán, élvezetvágyán vagy rossz hangulatán azáltal, hogy megtanulta, ezek méltóságán aluli dolgok - vagyis a gőg által. S az ördög nevet rajtuk. Tökéletesen elégedett, ha azt látja, hogy szemérmesek, bátrak, fegyelmezettek vagyunk, feltéve, hogy eközben belénk ültette a gőg zsarnokságát, éppúgy, mint ahogy elégedetten nézné, hogy meggyógyultak a fagyás okozta sebeink, viszont ugyanakkor rákot okozhatna nekünk. Ugyanis a gőg szellemi rák: elpusztítja az igazi lehetőségét a szeretetnek, a megelégedésnek, de még a józan észnek is.
Mielőtt más témára térnék át, óvni szeretném önöket néhány félreértéstől:
- A dicséret alkalmával érzett öröm nem gőg. Az a gyermek, akit feladata jó elvégzéséért dicséretképpen vállon veregetnek, az az asszony, akit szeretője dicsér a szépségéért, vagy az a megmentett lélek, akinek Krisztus így szól: "Jól van", mind örül és elégedett. S így is kell, hogy legyen. Ugyanis ilyenkor az öröm oka nem bennünk magunkban rejlik, hanem abban a tényben, hogy megnyertük a tetszését valakinek, akinek (nagyon helyesen) tetszeni is akartunk. A probléma akkor kezdődik, amikor arról a gondolatról, hogy "elnyertem tetszését, minden rendben van", áttérünk arra, hogy "milyen nagyszerű valaki vagyok, hogy ezt megtettem". Minél inkább el vagyunk ragadtatva magunktól és minél kevésbé a dicsérettől, annál rosszabbá válunk. Ha már csak magunkban van örömünk, és egyáltalán nem törődünk a dicsérettel, akkor eljutottunk a mélypontra. Ezért van az, hogy a hiúság, amely a gőgnek az a fajtája, amely legtöbbször csak a felszínen mutatkozik, valójában a legkisebb rossz és leginkább megbocsátható. A hiú ember egyre több dicséretre, tetszésre, csodálatra vágyik, és mindig azt keresi. Ez ugyan hiba, de gyerekes, sőt (furcsa módon) még megalázkodó hiba is. Azt jelzi, hogy még nem teljesen teltünk el a magunk csodálatával. Értékeljük a többi embert annyira, hogy igényeljük az irántunk megnyilvánuló figyelmüket. Valójában tehát még emberek maradtunk. Az igazi, sötét, ördögi gőg akkor üti fel a fejét, amikor annyira lenézzük a többi embert, hogy nem törődünk a véleményükkel. Természetesen olykor nagyon helyes, sőt gyakran még kötelességünk is, hogy ne törődjünk mások véleményével, ha azt helyes okból tesszük: nevezetesen, mivel összehasonlíthatatlanul többet törődünk azzal, hogy Isten mit gondol. A gőgös embernek azonban más oka van arra, hogy ne törődjék embertársai véleményével. Ő így gondolkozik: "Miért törődjem a csőcselék véleményével és tetszésével? Jelent az számomra valamit is? És még ha érne is a véleményük valamit, talán olyan ember vagyok, aki egy bókra elpirul az örömtől, mint egy fiatal lány az első táncnál? Nem. Én önálló, felnőtt ember vagyok. Amit tettem, csak azért történt, hogy eleget tegyek saját elképzeléseimnek, vagy művészi lelkiismeretemnek, vagy családom hagyományainak, egyszóval azért, mert ilyen fickó vagyok. Ha ez tetszik a tömegnek, csak tessék. Engem nem érdekelnek:" Ily módon az igazi, meggyőződéses gőg működhet közre a hiúság megfékezésében. Ugyanis, mint az előbb említettem, az ördög szereti "meggyógyítani" a kis hibát úgy, hogy egy nagyot ad helyette. Meg kell próbálnunk, hogy ne legyünk hiúk, de sosem szabad igénybe venni gőgünket a hiúságból való kigyógyulásra.
- Angolul azt mondjuk, hogy egy ember "büszke" (proud) a fiára, az atyjára, az iskolájára vagy az ezredére, s ezért feltehetjük a kérdést, hogy a "büszkeség" vagy "gőg" ebben az értelemben bűn- e. Úgy gondolom, ez attól függ, mit is értünk pontosan "büszke" alatt. Az olyan mondatokban, ahol a "büszke valamire" kifejezés előfordul, igen gyakran annyit jelent, hogy "őszinte csodálattal van valami iránt". Az ilyen csodálat persze nagyon távol áll a bűntől. De talán azt is jelentheti, hogy a kérdéses személy felvág előkelő apja miatt, vagy mert egy híres ezredhez tartozik. Ez nyilván hiba lenne, de még mindig jobb, mintha egyszerűen csak saját magára lenne büszke. Ha bármit is szeretünk és csodálunk saját magunkon kívül, az egy lépéssel távolabb visz bennünket a teljes szellemi romlástól; bár addig sosem leszünk egészen rendben, amíg bármit is jobban szeretünk és csodálunk, mint Istent.
- Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten azért tiltja a gőgöt, mert sérti Őt, vagy hogy az alázatosságot saját méltósága miatt követeli meg, mintha Isten Maga volna büszke. Ő a legkevésbé sem törődik saját méltóságával. Tulajdonképpen azt akarja, hogy megismerjük Őt. Nekünk akarja adni Magát. S Ő és mi két olyan pólust képezünk, hogy ha bármilyen kapcsolatba akarunk kerülni Vele, akkor valóban alázatosak leszünk, méghozzá nagy-nagy örömmel, és hallatlan megkönnyebbülést fogunk érezni, hogy egyszerre megszabadulunk saját méltóságunkkal kapcsolatban mindattól a sok ostoba értelmetlenségtől, ami egész életünkben nyugtalanná és boldogtalanná tett bennünket. Ő azért igyekszik alázatossá tenni bennünket, hogy ezt a pillanatot lehetővé tegye: megpróbálja levenni rólunk azt a sok ostoba, csúnya jelmezt, amelyet mindnyájan magunkra aggatunk, s amelyekben kis hülyék módjára tetszelgünk. Bárcsak magam is egy kicsit előbbre jutottam volna az alázatosságban. Ha sikerült volna, talán többet tudnék mondani most a megnyugvásról, a vigaszról, a jelmez levetéséről, a hamis énünktől való megszabadulásról, mindazzal a pózolással és komédiázással együtt, amit a "Nézzetek, hát nem vagyok jó fiú?" kérdés kifejez. Ha csupán megközelíteni tudjuk ezt, akár egy pillanatra is, az olyan, mint egy pohár hideg víz a sivatagban utazónak.
- Ne képzeljük azt, hogy ha egy igazán alázatos emberrel találkozunk, akkor olyan valaki áll előttünk, akit a legtöbb ember manapság "alázatosnak" nevez; nem lesz kenetteljes, hízelgő valaki, aki folyton csak azt hajtogatja, hogy ő természetesen senki. Valószínűleg csak azt fogjuk gondolni róla, hogy jókedvű, intelligens ember, akit úgy látszik, igazán érdekel, amit mi mondtunk neki. Az pedig nem tetszik nekünk, az csak azért lesz, mert egy kissé irigykedünk mindazokra, akik ilyen könnyedén tudják az életet élvezni. Ez az ember egyáltalán nem fog az alázatosságra gondolni, egyáltalán nem fog magára gondolni. Ha bárki alázatosságra akarna szert tenni, úgy hiszem, meg tudom mondani neki az első lépést. Az első lépés annak megértése, hogy büszkék, gőgösek vagyunk. S ez elég nagy lépés. Legalábbis semmit az ég világán nem tehetünk előbb. Ha azt gondoljuk, hogy nem vagyunk önhittek, ez csak azt jelenti, hogy nagyon is önhittek vagyunk.
JEAN-LOUIS CHRÉTIEN
Az alázatról
(részlet)
Francia filozófus , költő; a Sorbonne tanára. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: L'humilité libératrice. In: J.-L. Chrétien: Le regard de l'amour. Desclée de Brouwer, Paris, 2000, 11 - 31.
Az alázat nem önmagunkról alkotott rossz vélemény, nem önmegvetés, még csak nem is az olyan ember kishitűsége, aki gyengesége mögé bújva nem törekszik semmire, ahogyan nem is az olyan ember hálátlansága, aki félelmében, hogy ne nagyobbítsa magát, nem ad hálát azért, ami megadatott számára, hanem inkább véka alá rejti. Ahogyan arra már Avilai Szent Teréz is határozottan rámutatott, az alázat nem Isten adományainak visszautasítását jelenti.1 Az alázatos lelkű ember nyomorúságát éppen azért ajánlja fel Istennek, hogy megszabaduljon tőle, miközben annak teljes nagyságát, valódi mélységét egyedül általa ismerheti meg. Ha az alázatos lélek általában hallgat is önmagáról, csak azért teszi, hogy még tisztább hangon tudja majd dicsőíteni Istent.
Az alázat lehetővé teszi számunkra önmagunk megismerését azért, hogy megfeledkezhessünk önmagunkról, tehát anélkül végezhessük ránk váró feladatainkat, hogy tudni vélnénk, mit is kell pontosan elvégeznünk. Ugyanakkor az alázatból áradó fény, mely ránk vetül, egyedül az isteni hívásból ragyog fel. Alázatunk nem a miénk, ahogyan az általa nyert tudásunk sem: egy távoli, új jövőből árad felénk. Ezzel szemben önmagunk megismerése, mely csak tőlünk függ, a filozófusok tudása, menekülés önmagunktól: ha önmagamat teszem meg önmagam egyedüli bírájává és tanújává, az igazság egyedüli birtokosává, menthetetlenül a rossz csapdájába esem, amit ezzel csak tovább növelek. Egyedül az igazság tesz szabaddá (Jn 8,32): ebben az összefüggésben kell szemlélnünk az alázatot.
Az alázat az igazán keresztény, tehát paradox válasz az ,,Ismerd meg önmagad!” parancsára. ,,Minden alázatod abban rejlik, hogy mennyire ismered önmagad”2 - mondja Szent Ágoston. Nem több és nem kevesebb ennél - feltéve, hogy ez a tudás valóban egész lényünket érinti. Az alázat önmagunk ismerete Isten előtt, ahogyan mindenféle alázat találkozásból fakad: csak akkor vagyunk valóban alázatos szívűek, ha találkozunk Istennel, Isten pedig csak akkor találhat ránk, ha alázatosak vagyunk. Az alázat lényegileg együttlétet feltételez, nem pedig magányt, továbbá választ, nem pedig belső monológot. Benne keresztezi egymást az ember- és az istenismeret: igazán csak Isten előtt tudom megismerni önmagam, az ő fényében és az ő fénye által, és őt is csak akkor ismerem meg igazán, ha alázatos szívvel -mint Teremtőmet és Megmentőmet - ismerem, akitől mindenem függ, beleértve még azt is, hogy ekképpen megismerhetem őt. Az Istenre irányuló figyelemből születik az alázat, s a belőle felém áradó fény csak olyan, mint a holdé, visszaverődő fény, nem az én saját tisztánlátásom fénye.
,,Az alázat gyökere az istenismeret”3 - mondja Louis Lallemant. A 14. századi angol misztikus értekezés, A Megnemismert felhőjének névtelen szerzője pedig különbséget tesz a tökéletlen, vagyis a nyomorúságunk és hibáink szemléléséből fakadó alázat (melyre nyilvánvalóan életünk minden pillanatában szükségünk van) és a tökéletes, vagyis az ,,Önmagában való Isten Tökéletességének és túláradó Szeretetének”4 megtapasztalásából fakadó alázat között. Ez utóbbi sohasem szűnik meg, még az örökkévalóságban sem, hiszen a paradicsom is alázatos lesz. Hasonlóan ehhez Szent Bonaventúra az ,,igazságosság alázatá”-ról (mely a teremtményi léthez kötődik és örökkévaló) és a ,,szigorúság alázatosságá”-ról (mely a bűnhöz kötődik) beszélt.5 Tehát az alázat lényünk legmélyére irányuló, bensőséges önismeret, azonban intimitása csak akkor tárul fel igazán, ha szeretetteljes módon megtöretik az isteni másságon. Önmagunk semmisségének (nihilitas) ismerete, ahogyan Szent Bonaventúra mondja, csak Isten előtt lehetséges. Talán ezért állította - nyilvánvalóan vitatható megfogalmazásban - Kierkegaard, hogy ,,a valódi alázat és a valódi gőg egyazon dolog”, mivel ,,gőgösnek kell lennünk ahhoz, hogy azt mondjuk: egyedül Istent félem — és semmi mást. Ugyanakkor az istenfélelem valóban ez, hiszen egyszerre félni Istent és még valami mást is, az nem valódi istenfélelem.”6 Helyénvalóbb lenne azt mondani, amit Bona kardinális írt,7 vagyis hogy nem létezik valódi alázat nemeslelkűség nélkül: az alázatos ember megalázkodását a legnemesebb vágy fűti. Az alázat nem emberek összehasonlításán alapul, s megment bennünket attól a kényszertől is, hogy folytonosan mérlegeljük saját értékünket. Általa Isten előtt állunk, s megszabadulunk az önmagunkkal szembeni bizalom és bizalmatlanság dilemmájától.
* * *
A keresztény spiritualitás egészének legfontosabb tanítása, hogy egyedül az alázat teszi lehetővé a valódi nagyságot, sőt: az alázat maga a nagyság. Louis Lallemant hangsúlyozza: ,,Általában hamis képet alkotunk magunknak az alázatról, mert valami olyan dolognak képzeljük, ami felél bennünket. Éppen ellenkezőleg (...), valódi nagysággal ajándékoz meg, melyet hiába keresünk távol Istentől.”8 Az evangéliumi paradoxont, a keresztény gondolkodás lényegét, mely szerint aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják (Mt 23,12), elsősorban nem az egymásutániság értelmében kell értenünk, tehát nem úgy, hogy a gőg elnyeri büntetését, az alázat pedig a jutalmát. Ennél sokkal paradoxabb a jelentése, ugyanis azt állítja, hogy minden emelkedés lesüllyeszt, és minden megalázkodás felemel - abban az adott pillanatban. Az alázat esetében egybeesik magasság és mélység. A két véglet Istenben is egybeesik, Jézus megtestesülése mutatja azonosságukat. Az ember számára az alázat nem valamiféle előjáték az emelkedéshez: egyedül maga az alázat képes felemelni, mivel nincs nagyobb és emelkedettebb annál, mint Isten előtt állni, vele lenni. Ezt Szent Ágoston is hangsúlyozza az Isten országáról című munkájában. Sursum corda - áll a liturgiában, s ez csak Isten felé fordulva lehetséges, nem pedig önmagunkra figyelve. ,,Az alázat csodálatos módon magasra emeli az ember szívét, a gőg pedig lesüllyeszti. Csodás ellentmondás van abban, hogy a gőg magassága (elatio) mélyen lent van, míg az alászállás magasan fent.” Az alázat Istenhez emel, míg a gőg esetében az emelkedés nem megelőzi a bukást: a gőg maga az elbukás. ,,Így emelkedni annyi, mint alázuhanni.”9
* * *
Az alázatos lelkű, mondja Angelus Silesius, sohasem ítéltetik meg, mert ő maga sohasem ítélkezik.10 Aki már akár csak egyszer is látta a kivédhetetlenül feltáruló fényben saját semmisségét Isten előtt, örökre megszabadul attól, hogy másokhoz hasonlítgassa önmagát, s hogy abból neheztelés szülessen szívében. Kinek is tehetné ő magát mesterévé, bírájává vagy ellenképévé? Isten alázatosságát szemlélni annyi, mint látni felragyogni képmásainak dicsőségét, mely iránt vakok vagyunk gőggel a szívünkben. Minden egyes ember Isten képmására teremtetett, s mi bármit is tegyünk másokkal szemben, cselekedetünk lényegében mindig e kép felismerése vagy félreismerése. Ugyanakkor a megalázott, megkínzott Jézus legtisztább, legélőbb képe mindig a szegény, a nyomorult, a megalázott ember. Az alázat arra kötelez bennünket, hogy úgy dicsőítsük és szolgáljuk a másik embert rászorultságában, mint a világok Urának legtökéletesebb képét, másrészt pedig arra, hogy minden erőnkkel harcoljunk mások megaláztatása ellen, mert embert megalázni szentségtörő cselekedett. Az alázat valódi nagysága abban rejlik, hogy legfőbb feladata mások felemelése és megsegítése a szeretet odaadása által. Aki egyszer már feltárta magát Isten előtt, azt is felismerte, hogy egyedül ott ismerhetjük meg egymást igazán, abban a fényben, mely mindent úgy lemeztelenít, ahogyan máskor sohasem lehetünk mezítelenek, s olyan irgalmat sugároz, mellyel sehol másutt nem találkozhatunk. Ezért az alázatos szívű lélek lemond arról, hogy embertársát megítélje: nem gondolja többé magáról, hogy jobban ismeri a másik belső lényegét, vagy hogy ő jobban tudja, ki is a másik. Egyúttal lázad minden olyan ember ellen, aki mások bírájává vagy ,,megmentőjévé” akar lenni. Egyedül az alázatos lélek tudja úgy felszabadítani a másikat, hogy közben nem veti őt saját rabságába.
Alázatosnak lenni tehát annyi, mint tudni, hogy a másik ember Isten egyedüli és megragadhatatlan képmása. Sohasem állíthatjuk magunkat mások lényének és életének mértékéül, sohasem állíthatjuk, hogy birtokoljuk mások igazságát. Tudás és nem-tudás itt összekapcsolódik: tudni azt, hogy a másik Isten képmása, annyi, mint folytonosan alázattal és tisztelettel teli figyelemmel lenni iránta; másrészt pedig bevallani azt, hogy nem tudom, ki ő, ez annyi, mint lemondani arról, hogy magamat tegyem meg mértékéül, vagyis megint csak tisztelettel lenni iránta. A másikat Isten képmásának látni annyi, mint nem emberi kéz és nem emberi gondolat által alkotott, valójában megragadhatatlan, az emberi képességeket meghaladó képnek látni. Mindez pedig annyit tesz, mint túllátni azon, amit látunk és láthatunk - s ezt hívják szeretetnek és reménységnek. Az alázat pillantásában szeretet lakozik, mely türelmesen áttör a homályon, hiszen tudja, hogy őt magát is micsoda mélységből emelte fel a szeretet. Egy megmentett lélek nem válhat önjelölt bíróvá, és mi mindannyian szabadok, megmentett lelkek vagyunk, Isten szava által.
* * *
Egyik esszéjében Max Scheler nagyon szép sorokat írt az alázatról, hogy rehabilitálja ezt az erényt.11 Vajon az alázatnak valóban szüksége lenne holmi rehabilitálásra? Isten egyszer s mindenkorra feljogosított rá bennünket. Az alázat által provokált megbotránkozás pedig egyáltalán nem kivételes jelenség: közvetlenül vagy áttételesen mindig is botrányt okozott, mindig is elviselhetetlen volt az emberi bölcsesség számára. De mit számít? Az ellene irányuló támadások csak megerősítik. Van abban valami szépség, hogy legdrágább kincsünknek ilyen rossz híre van. Az alázat hagyja magát lábbal taposni, miként a föld is védekezés nélkül adja magát mindazoknak, akik eszeveszetten futnak csodái után, vagy éppen vetnek bele. És vajon ki kritizálhatná az alázatos szívűnél jobban a moralizálás gőgjét és képmutatását? Az alázatos lelkű nevet először a felvetésre, hogy ő erényes lenne. Mert az alázat nem arra hív bennünket, hogy csodálva szemléljük mindig is tartózkodó, szerény arcát, hanem arra, hogy az ő gyermeki, tiszta tekintete legyen a mi szemünkben is, mely bármire is irányul, mindig felemel és felszabadít.
Martin Attila fordítása
Kevélység
Biblia:
Az ember gőgjének kezdete elpártolás az Istentől. (Sir. 10,14.)
.senki se fuvalkodjék fel.Mert ki mond téged különbnek? Hiszen mid van, amit nem kaptál. (I. Kor. 4,6-7.)
Bogdánfi:
Ha a halott beszélni tudna, bizonyára azt mondaná, hogy neki magasabb sírdomb jár, mint a másiknak.
Emily Bronte:
Aki gőgös, önmagát kínozza.
Nietzsche:
Légy kemény, mint a gyémánt, mely mindent karcol, de őt nem karcolja semmi.
Latin közmondások:
Est certum verbum: frangit Deus omne superbum. = Biztos dolog: Isten megtör minden büszkeséget.
Superbos sequitur ultor a tergo Deus. = A kevélyeket követi hátul a büntető Isten.
Német közmondások:
Gott, der Herr wächet den Bäumen, dass sie nicht den Himmel wachsen. = Isten gondoskodik arról hogy a fák ne nőjenek az égig.
Gott kann Hochmut nicht leiden. = Isten nem szenvedheti el a gőgöt.
Gott sticht bald ein Loch in die Blase, so ist's aus. = Isten hamarosan lyukat fúr a hólyagon, akkor annak vége.
Wen Gott verderben will, den straft er erst mit Hoffart. = Akit a Isten el akar veszejteni, azt gőggel bünteti.
Perlaky:
Vannak emberek, akiknél csak két nézet lehetséges: Egyik az övék, a másik a téves.
Talmud: Ahol kevélység vagyon, ott lesz a gyalázat is.
Új Ember:
A kevélység gyakori módja, hogy magunkat mértékegységnek tekintjük. Ha a pisai ferde torony látná a többi tornyot, talán ő is azt hinné, hogy egyedül áll helyesen. Nem kedvelem azt, aki azt hiszi, hogy mindenben igaza van, de óvakodom attól, aki nekem mindenben igazat ad. Régi mondás, hogy similis simili gaudet, vagyis hogy a hasonló hasonlónak örül. Egyedül a kevély irtózik a kevélytől. Két kevély nem fér meg egymással: ellenségekké válnak. (1951. VII. 29.)
Eötvös:
Fájdalom, hogy azoknak felsőbbségi érzete, akik a világban kitűnő helyzetre jutottak - többnyire csak abban nyilatkozik, hogy másokat megvetni tanultak.
Amiel:
Mondd meg, mire vagy büszke, s én megmondom neked, mi az, ami nem vagy.
Magyar közmondás:
Minél tudatlanabb, annál hiúbb.
Kevélység és esztelenség testvér atyafiak.
Klug I.:
A világ sokáig fog emlékezni Nietzsche lángelméjére, aki Antikrisztusnak nevezte magát, aki hadat indított a jóság, irgalom és kegyelem vallásának. Támadta, ahol tudta és úgy, ahogy tudta. S az Isten úgy összetörte ennek az embernek a gőgjét, hogy a szegény, lelkében elhomályosult ember állandóan tolószékhez volt kötve, s csak mások jósága és irgalma tartotta fenn lelkének nyomorúságosan pislákoló mécsesét, amely pedig egyszer valóságos tűztengere volt a szellemességnek és gyűlöletnek. (Örök források, 245.)
Egyéb:
A lyoni Szent János káptalannak csak olyan nemes származású személy lehetett tagja, aki apai és anyai ágon egyenes vonalban 14 nemes őst tudott kimutatni.A 14 ős szelleme a nemes urak térdébe szállt. A Szent János káptalan kanonokjai úrfelmutatáskor nem hajtottak térdet. Állva maradtak, amint e őspróbát tett nemesemberekhez illik. (Ráth-Végh: Az emberi butaság, 82.)
A halálban mindenki egyforma.Szó sincs róla. A ruhatörvény a gyászházban is parancsolt. Egyszerű polgárember gyászolhatott ugyan a színével, de nagyúri társaságnál a bánat fokozatait a gyászruha rendeletei szabályozták.
Szigorúan formalisztikus alapelveken épült fel. Egy helyen mégis rést hagyott az érzelmek számára. Nevezetesen ha a gyászoló rokon az elhunyttól örökölt. Így pl. a testvér halálánál a gyászidő csak hat hét lett volna, de ha örökség is mosolygott a túlélő testvérre, a szabály arra kötelezte, hogy hat teljes hónapon keresztül jelezze gyászköntösével megszomorodott lelkiállapotát.
Mikor a hajdani orosz nagyúr az utolsó útra készülődött, indokolt aggodalmai támadtak, hogy kedvező fogadtatásra számíthat-e a másvilágon. Ezért a pravoszláv főpappal útlevelet állíttatott ki, aki az útlevelet a koporsóban fekvő halott kezébe tette. Egy ilyen útlevél nem jutott el rendeltetési helyére, s a British Museum gyűjteményébe került. Vlagyimirszkiy Fodor herceg részére állította ki pártoló sorok mellett 1541. július 30-án Makárius, minden Oroszország érseke. (Ráth-Végh: Az emberi butaság, 90-98.)
A szerzők nevének első fele lemaradt, és nem sikerült kitalálni a pontos nevet:
XXXnusz R. Kowalczyk:
Aki egy kicsit megtollasodott, azt hiszi, hogy végleg szárnya nőtt.
XXXntane:
a gőg a bukás előhírnöke.
XXXpini:
A gőg jobban megrészegít, mint a legerősebb bor.
XXXchefoucauld:
Az igazi tisztességes ember az, aki semmivel sem büszkélkedik. A gőg nem akar tartozni, az önzés nem akar fizetni.
XXX Grelles:
Minden emberben annyi gőg van, amennyi az eszéből hiányzik.
XXXleki L.:
Mikor magyarázza meg egy új Copernicus külön-külön minden embernek, hogy nem körülötte forog a világ.
XXXranklin:
Valójában talán alig van más természetes szenvedélyünk, amely olyan nehezen volna leigázható, mint a büszkeség.
XXXirabeau:
Ó, bár ráhagyhatnám valakire a fejemet.
Ki a legnagyobb? (Szilvarérum / Alázat)
Egyetemi tanulmányaim első szemeszterében, az egyik szemináriumi foglalkozáson történt az alábbi eset. Professzorom elmondta, hogy Egyiptom forró sivatagi homokjában találtak egy kis papirusz darabot, amelyen ez az egyetlen mondat állt: "Aki a legnagyobb akar lenni köztetek, az legyen a többi szolgája!" E mondat után a professzor levette szemüvegét, elgondolkodva ránk tekintett, és rövid szünet után barátságosan így folytatta: - Ha az egész Újszövetségből Jézusnak csak ez az egy mondása maradt volna meg, ez is bőven elegendő lenne ahhoz, hogy kereszténnyé legyek, illetve az maradjak. (Martin Krolzig)
Pilinszky János: Tökéletesség és alázat (Szilvarérum / Alázat)
Az Evangélium tökéletességre hív meg bennünket: "Hallottátok a mondást : Szeresd embertársaidat és gyűlöld ellenségeidet. Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, aki napját felkelti rosszakra és jókra egyaránt; esőt ad igazaknak is, hamisaknak is. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmatok lesz? Vajon nem ezt teszik a vámosok is? És ha csak testvéreiteket üdvözlitek, milyen különös dolgot tesztek? Vajon nem ezt teszik a pogányok is ?" A Máté-evangéliumból vett fenti idézet talán legszebb és leggazdagabb megfogalmazása a keresztény tökéletesség iskolájának. A szimbólumok nyelvén az isteni alázat kövesében jelöli meg a keresztény tökéletesség útját. Ennek világos fölismerése annál fontosabb, mivel a régi pogány felfogás ma is sokakba ott kísért. Hányszor hallhatjuk: "Én büszke lélek vagyok, tökéletességre törekszem, nem tudom alább adni". S aki így beszél, nem is gondol arra, hogy a tökéletesség és büszkeség az evangéliumi tanítás szerint gyökerében ellentmondásos, egymást kizáró fogalmak. A nap és az eső képében az Evangélium nem csupán az anyagi világ Isten iránti föltétlen engedelmességét állítja elénk példaképül, hanem Istennek a teremtéssel szembeni osztatlan és isteni alázatát is (Simone Weil). Ily módon eső és nap mechanikus pártatlansága egy magasabb, isteni síkra vetítve, mint az alázat szimbóluma, s a szeretet elengedhetetlen törvénye jelenik meg számunkra. A tökéletességre való meghívás tehát lényege szerint alázatra való meghívás; a szeretetnek minden ítélkezéstől mentes gyakorlatát jelenti. A nap sugaraival azért szállhat alá a földbe, mert a magasság útját járja, s azért lehet minden élet forrása, mivel minden élő szolgája. E gyönyörű jelkép a lelki életben érvényesül csak igazán. Aki az alázat nyitottságában és osztatlan odaadásában él, anélkül, hogy tudná, a tökéletesség magaslatát lakja, részese azoknak az isteni erényeknek, miket soha, semmiféle körülmények között nem birtokolhat az egyéni büszkeség bármiféle különállása.
Viszonyunk a farizeusokhoz (Szilvarérum / Alázat)
A címhez kiegészítésként rögtön hozzátehetném: a másokban és saját magunkban lakó farizeushoz. De mielőtt egyenes választ adhatnánk, jó volna legalább körvonalazni (ha nem is meghatározni), ki is a farizeus? És mik a jellemzői? A farizeus a jó látszatát akaratlanul és árulkodó módon előnyben részesíti a valóságos jóval szemben. „Védelmezi az igazságot”, de mivel ebben az ítélkezés vezeti és nem a szeretet szelleme, működését mindenkor békétlenség kíséri. A farizeus bizonyos értelemben mindenütt elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, s ezért képtelen a barátságra. Környezetének csak terhét érzi, s áldozatnak vél minden kapcsolatot. Olyan zsarnok, aki tehernek tünteti föl azt, hogy másokat elnyom. Mikor tekintélytiszteletről beszél, lényegében a mindannyiunkban ott lappangó zsarnoki rosszra sandít. Barátok helyett így keres szövetségeseket. A „rend” a szeretet és a barátság szerepét pótolja nála. Rend címén kívánja magához fűzni környezetét, miután öntudatlanul nagyon is érzi, hogy valódi nyitottság, valódi belső egyenlőség, valódi barátság híján aligha számíthat emberi melegségre, emberi „környezetre”. A farizeus nem ismeri a bűntudatot. Ha „gyengeségéről” beszél, ez kizárólag formális. Valójában mások megítélése, bírálata igazi lételeme. Innét, hogy a farizeus szükségszerűen indiszkrét lélek. Nem válogatós abban, honnét is szerzi információit. Ha kell, kihallgatja mások legtitkosabb beszélgetését, beleolvas mások levelébe, és – a farizeusok csodája! – erényt kovácsol vétkéből, sőt, „megtudva” ezt vagy azt, „nemes fölháborodással” jogot formál az ítélkezésre. A farizeus legsúlyosabb vétkét is valamiféle erény nevében, látszatában követi el. És ez a farizeus legfőbb, ha ugyan nem egyetlen vétke. De ez épp elég. Mert ez az a bűn, ami a legsúlyosabb vétkek közül is a legkeményebb, a legmegközelíthetetlenebb. Innét, hogy az evangéliumban nem a paráznák, s még csak nem is a latrok számítanak a „legnehezebb eseteknek”. A „megoldhatatlan eset” a farizeus. Az, aki képtelen szembesülni képmutatásával, s ezen belül szíve zsarnoki, ítélkező és indiszkrét világával. Igen, minden bűnös közül a farizeus az egyetlen, aki „lényege szerint” képtelen az önmagával való szembenézésre. Ő az egyetlen, akiért semmit sem tehetünk, egyedül imádkozhatunk érte, nyitva hagyva számára a szeretet és a barátság mindenkor és mindenkire tárva-nyitva álló isteni kapuit. Pilinszky János: Szög és olaj című könyvéből
Kevélység (Szilvarérum / Alázat)
Olyan a kevély ember, mint a szamár: ha egy zsák korpát visz a hátán, lehorgasztja fejét, lógatja füleit; ha egy zsák aranyat visz, mindjárt hegyezi füleit. Pedig szamár marad, ha aranyat visz, ha korpát. (Meschler S.I.)
Önismeret (Szilvarérum / Alázat)
Sokan bölcsekké lettek volna, ha nem képzelték volna, hogy máris azok. (Seneca)
Önismeret (Szilvarérum / Alázat)
Legnehezebb önmagunkat megismerni, legkönnyebb másokat gyalázni. (Thales)
Nem leszel kisebb (Szilvarérum / Alázat)
Nem leszel nagyobb, ha dícsérnek, sem kisebb, ha ócsárolnak. (Kempis T.)
Kevélység (Szilvarérum / Alázat)
Néha nagyobb előhaladást tesz egy lélek a tökéletességben azáltal, hogy nem mentegeti magát, mintha tíz prédikációt hallgatott volna végig. Mert azzal, hog nem mentegetőzött, szellemi szabadságra tett szert, s arra, hogy nem törődik többé vele, vajon rosszat mondanak-e róla. (Szt. Teréz)
Az alázatról (Szilvarérum / Alázat)
Alázatos az, aki elbizakodottság nélkül kitart a belső imában, nem számít önmagára, semmiről nem gondolja, hogy az őt megilleti, nem hiszi, hogy a saját erejéből bármire is képes lenne, nem csodálkozik azon, hogy nehézségei, gyenge pontjai vannak, hogy állandóan elesik.
Mindezt békességgel viseli, nem tekinti tragédiának, mert Istenbe veti minden reményét, és biztos abban, hogy az Isteni irgalmasságtól meg fogja kapni mindazt, amit önmagától képtelen lenne megtenni vagy kiérdemelni. Mivel nem önmagában bízik, hanem Istenben. Az alázatos ember soha nem keseredik el, és végsősoron ez a legfontosabb.
" Az elcsüggedés miatt vesznek el a lelkek."- Az igazi alázat és a bizalom mindig együtt jár.
Ignáci szikrák (Szilvarérum / Alázat)
1. Bizonyos légy a felől, hogy Isten mindig kész bőkezűségre, csak mibennünk mélységes alázatosságot találjon.
2. Mint a mécs olajjal van teli, úgy kell alázatossággal telve lenni annak, aki a tökéletességet szereti. Alázatosság töltse be belsőnkét, az ragyogjon külsőnkön, az nyilvánuljon meg minden cselekedetünkben.
3. A hiúság és üres dicsvágy hibája tudatlanságból és vak önszeretetből származik.
4. Hogy Isten előtt bölcs légy, kívánd, hogy bolondnak tartsanak.
5. Jobb erőszakos halállal meghalni, mint a hiúságnak élni.
6. Ha Istennek valamilyen kegyelmét veszed észre magadban, gondold meg, hogy drágakő vagy arany az, melyet Isten, a jóságos aranyműves, kegyelmesen oly fába foglalt, mely rég megérdemelte a tűzet.
7. Aki a magasba akar repülni, annak nagyon mélyre kell leszállnia.
8. Kívánd, hogy mindenki megismerjen kívülről és belülről.
9. Ha az ördög bennünket hamis, vagyis túlságos és hibás alázatosságra iparkodik vezetni, oly módon kell eljárnunk, hogy ne jöjjünk zavarba és hogy az ámító maga legyen rászedve, a Szentírás ama szavai szerint : Vigyázz, nehogy félrevezetve oly alázatos légy, hogy megalázódva dőreségbe essél. (Sir, fia 13. 10.)
10. A gyanúsító, piszkolódó és sértő szavak nem okoznak többé fájdalmat, hanem inkább örömet, ha rájuk vágyódunk. De ha mi erőnek erejével tiszteletben akarunk állani és az emberek részéről dicsőségre vágyunk; sem az Isten szolgálatában meg nem gyökerezhetünk, sem a méltatlanság szenvedésekor el nem leszünk seb nélkül.
11. Ha e türelem nem volna meg bennünk, több okunk volna saját magunk kényességén és gyöngeségén és önmegtagadásunk hiányán panaszkodnunk, valamint azon, hogy nem haltunk még meg eléggé a világnak, mintsem a mi üldözőinken.
12. Óh Istenem! Óh végtelen Jó! Hogyan tűrsz meg engem, utálatos bűnöst!
2007. október 28. - Évközi 30. vasárnap
október 27. 13:22
A farizeus és a vámos
1912-ben megépítették a világ leghatalmasabb luxushajóját, a Titanicot. A tervező, a kapitány és az építők úgy bocsátották vízre az úszó várost, hogy az elsüllyeszthetetlen. Dacolni fog a természet erőivel, magával a Teremtővel is. Ráírták a hajó oldalára: "Ezt még az Isten sem tudja elsüllyeszteni!" Tudjuk, hogy első útján jéghegynek ütközött és két óra alatt hullámsírba merült. Mintha csak tragikus bizonyítéka lenne Jézus szavainak: "Aki magát felmagasztalja, megaláztatik." Az Isten ellen lázadó gőg szétmorzsolódik. Az alázat viszont felmagasztalásra kerül. Ez a mai vasárnap alapgondolata.
Jézus alázata
Ha átlapozzuk a filozófiai, erkölcstani könyveket, meglepődve tapasztaljuk, az alázatosságról semmit sem írnak. Ha bevezetik majd az iskolai etikát, bizonyára abból is hiányozni fog az alázatosság. Ezt az erényt Jézus hozta a világba. Ezért legjobb, ha az elméleti fejtegetés előtt az Úr példáját állítjuk szemünk elé.
Az utolsó vacsorán megmosta tanítványai lábát. Hozzáfűzte: "Ha én megmostam a ti lábatokat, ti is tegyétek meg egymással."
Ritkán beszélt önmagáról. Amikor mégis, alázatosságát emlegette: "Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű."
Szent Pál Krisztus megtestesülését úgy magyarázta: "Megalázta magát és engedelmes lett a halálig. Ezért Isten felmagasztalta Őt. (Fil 2,6)
Mire nem szabad gondolnunk, amikor alázatról beszélünk?
Az átlagember így gondolkodik róla: Alázatos ember az, akit mindig félre lehet állítani. Aki kisebbrendűségi gátlásokkal küzd és bocsánatot kér, hogy él. Aki nem mer kezdeményezni és semmire sem érzi magát képesnek. Aki a világ sakktábláján csupán gyalogos akar maradni. Szürke, névtelen egérke, csak hagyják őt békében.
Ezt a példát állította elénk Jézus, amikor példabeszédében a vámost elébe tette a farizeusnak? Egyáltalán nem! A példabeszéd alapján állíthatjuk: az alázatosság nem más, mint a gőg ellentéte.
Mi az igazi alázatosság?
A gőgös magával törődik, az alázatos mással.
A farizeus csak saját erényeiről beszélt, a vámosnak az fájt, hogy embertársait becsapta. A farizeus és a vámos ma is erről ismerhető fel.
A kórteremben öten saját betegségüket mesélik a látogatóknak: "Jaj, de szerencsétlen vagyok. Mindenem fáj." A hatodik így szól: "De kedves, hogy eljött! Milyen sápadt, csak nincs valami baja?
A gőgös tudatát önmaga tölti be. Az alázatosét az embertárs. A világon milliók éheznek, az nem érdekes. Az árvíz százezreket tesz hajléktalanná, az nem fontos. Háborúban ezrek kerülnek tömegsírba, ez is mellékes. Hát mi a fontos? Az ő kis betegsége. A gőgösnek egy a döntő: mit jelent ő az emberek szemében. Az alázatosnak pedig: mit jelent ő az Isten szemében.
A gőg falakat emel, az alázatosság nem ismer falakat.
A gőg elválasztja az embereket és szembeállítja őket. Faji gőg: a germán magasabbrendűség. Nemzeti gőg: a dák-római elmélet. Osztálygőg: munkaadók, munkavállalók. Még vallási gőg is van.
Az alázatosság nem ismer falakat. Minden embert azonosnak tart. "Nincs többé zsidó, vagy görög, rabszolga vagy szabad férfi vagy nő. Ti mindnyájan egy személy vagytok Krisztusban." (Gal 3,28)
A gőg térdre hullás az Én-bálvány előtt. Az alázatosság Isten előtt hajol meg.
Tipikus példa a farizeus viselkedése: "Hetenként kétszer böjtölök, tizedet adok mindenemből. Nem vagyok olyan mint a többi." Minden mondatának alanya az én. Ma így fogalmazna: "én mintaférj vagyok. A legügyesebb szakmunkás. A legbuzgóbb keresztény." Vagy nőnemű ragokkal: "Engem nézzetek, ne azt a szürke kis senkit. Az én ruhámat bámuljátok, ne azét az ostoba libáét. Az a buta teremtés legfeljebb a főzőkanálhoz ért."
Az alázatos nem a maga istenképét imádja, hanem az igaz Istent. Mint a vámos: "Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!"
XXIII. János boldoggá avatásában fő szempontot jelentett alázatossága. Nem sértődött meg, amikor egy kislány szemére vette csúnyaságát. Beállt szekrényt tolni a rakodómunkásokkal. Egyenrangú félként beszélgetett a pápai udvar kertészeivel. Testsúlyára utalva duplájára emelte a trónszékét vivők fizetését. Nem csoda, hogy párizsi nuncius korában a szocialista köztársasági elnök kijelentette róla: "Ha minden pap olyan alázatos lenne, mint Roncalli, Franciaországban nem lenne hitetlen."
Nietzsche gőgösen kiáltotta elbizakodottságában: "Én vagyok az Isten!" Ugyanakkor Lisieuxi Teréz a kis utat választotta és állította szembe ezzel a kérdéssel. Hatása összehasonlíthatatlanul felülmúlta a filozófusét.
Az alázatosság hatásosabb a nagyképűségnél. A történelemben is beigazolódik, az egyéni életben is: "Az alázatos megigazulva ment haza. Mert Isten a gőgösöknek ellenáll, de az alázatosoknak kegyelmét adja." Ámen.
Hajnal Róbert (SzentImre plébánia)
Bűneinkkel jogot adunk az ördögnek, hogy rendelkezzék velünk
Beszélgetések
Ma a világban nagyon nagy a megszállottság. Az ördög napjainkban komolyan elszabadult, mert a mai emberek nagyon sok jogot adtak neki önmaguk felett. Számos ember komoly démoni támadásokat szenved el. Egy ember nagyon pontosan elmagyarázta ezt. „Korábban, - mondta, - az ördög foglalkozott az emberekkel, most nem foglalkozik velük. Elvezeti őket a saját útjára és így szól hozzájuk: sok sikert! Az emberek pedig maguk mennek az ő útján”. Ez rettenetes. Nézzétek meg: a Gadarénusok országában lévő démonok engedélyt kértek Krisztustól, hogy a disznókba mehessenek, mert a disznók nem adtak jogot az ördögnek maguk felett és neki nincs joga beleegyezésük nélkül megszállni őket. Krisztus engedte ezt meg neki.
- Atya, egyesek azt mondják, hogy nincs ördög.
- Igen, nekem is egy ember azt tanácsolta hogy hagyjam ki „Szentéletű Kappadókiai Arszéniosz”-ról szóló könyv francia fordításából azokat a helyeket, ahol a megszállottakról van szó. Azt mondta: „Az európaiak ezt nem értik meg. Ők nem hisznek abban, hogy létezik az ördög.” Látod? Ők mindent pszichológiával magyaráznak. Ha az evangéliumi megszállottak pszichiáterek kezébe kerültek volna, akkor őket elektrosokkos kezelésnek vetették volna alá. Krisztus megfosztotta az ördögöt attól a jogától, hogy rosszat cselekedjen. Csak akkor teheti ezt meg, ha maga az ember jogosítja fel erre. Ha az ember nem vesz részt az Egyház szentségeiben, ezzel jogod ad a gonosznak önmaga felett és sebezhetővé válik a démoni támadásoktól.
Atya, hogyan adhat még az ember ilyen jogokat az ördögnek?
- Logika*, ellenkezés, makacsság, konokság, önfejűség, gőg, akaratosság, engedetlenség, szégyentelenség – mindezek az ördög ismertető jegyei. Az ember olyan mértékben válik sebezhetővé a démoni támadások során, amilyen mértékben személyisége ezeket a vonásokat magán viseli. Azonban amikor az ember lelke megtisztul, akkor belé költözik a Szent Lélek és az ember eltelik Kegyelemmel. Ha az ember halálos bűnökkel szennyezte be magát, akkor tisztátlan lélek költözik belé. Ha azok a bűnök, amelyekkel az ember bepiszkolódott, nem halálos bűnök, akkor a gonosz lelkek kívülről hatnak az emberre.
Sajnos korunkban az emberek nem akarnak megszabadulni szenvedélyeiktől, nem akarják visszafogni akaratukat. Ezután szégyentelenül kezdenek beszélni és eltaszítják maguktól Isten Kegyelmét. Majd pedig az ember, bárhogy erőlködjék is, egy lépést sem tud tenni, mert a démoni hatások fogva tartják őt. Az ember ekkor már kifordul önmagából, és kint az ördög parancsol neki. Az ördög nem őbenne van, Isten ments! De még kívülről is tudja irányítani az embert.
A Kegyelem által elhagyott ember rosszabb lesz az ördögnél is. Mert az ördög nem mindent maga tesz, hanem az embereket igyekszik rávenni a rosszra. Például, nem követ el bűncselekményeket, hanem erre készteti az embereket. Ettől válnak az emberek démoniakká.
*A „logika” alatt az atya az élethez való elméleti viszonyulást érti.
A bűnbánat megfosztja az ördögöt az ember feletti jogától
Ha az emberek legalább elmennének a lelkiatyjukhoz és elmondanák bűneiket, akkor eltűnne a démoni hatás az életükből és újra képesek lennének gondolkodni. Hiszen jelenleg a démoni hatás következtében nem képesek gondolkodni a fejükkel. A bűnbánat, a gyónás megfosztja az ördögöt az ember feletti jogtól…
Az ördögnek semmi ereje és hatalma nincs a hívő, templomba járó, bűnbánatot tartó és a Szent Adományokhoz járuló ember felett. Az ördög csak ugathat az ilyen emberre, mint egy fogatlan kutya. Azonban nagy hatalma van a nem hívő ember felett, aki jogot ad neki önmaga felett. Az ilyen embert az ördög meg is haraphatja – és ebben az esetben éles fogai vannak, amelyek keserves kínokat okozhatnak az illető számára. Az ördög azzal összhangban kap hatalmat az ember lelke felett, amilyen jogokat ad neki az ember.
Amikor a rendezett lelkiismeretű ember meghal, akkor a Mennybe távozó lelke robogó vonathoz hasonlít. Az ugató kutyák a vonat után rohannak, fulladozva igyekszenek megelőzni a vonatot, de a vonat csak robog és robog tovább – még el is üt egy pár merészebb ebet. Ha olyan ember hal meg, akinek lelkiismerete lehetett volna jobb állapotban is, akkor lelke olyan vicinálishoz hasonlít, amely alig vánszorog. Nem tud gyorsabban menni, mert rosszak a kerekek. A kutyák beugranak az ajtókon, ablakokon, megharapják az embereket.
Abban az esetben, ha az ördög nagy jogokhoz jutott az ember felett, akkor meg kell keresni a történtek okát, hogy az ördögöt sikerüljön megfosztani ezektől a jogoktól. Ellenkező esetben bármennyit is imádkozzanak ezért az emberért mások, az ellenség nem hagyja el. Megnyomorítja az embert. A papok olvashatják felette a megtisztító imákat*, de végső soron a szerencsétlen még rosszabbul fogja érezni magát, mert az ördög még inkább kínozni fogja, mint eddig. Az embernek bűnbánatot kell tartania, meg kell gyónnia bűneit, meg kell fosztania az ördögöt azoktól a jogoktól, amelyeket felette nyert, amelyeket maga adott neki. Csak ezután fog az ördög eltávozni, különben az ember tovább kínlódik. Akár napokig, hetekig, hónapokig, évekig is olvashatják felette a megtisztító imákat – az ördög addig nem távozik a szerencsétlentől, amíg az saját maga vissza nem veszi a neki adott jogokat.
_______________________________
* A tisztátlan lelkek kiűzése (exorcizmus vagy megtisztítás) – megtisztító imákat jelent, amelyeket a pap mond a megszállott lelkének szabadulása érdekében. Paisziosz sztarec hangsúlyozza, hogy a megtisztító imákhoz fordulónak saját magának kell meglátnia bűneit, bűnbánatot kell tartania, és szilárdan el kell határoznia, hogy keresztény életet fog élni Megjegyzés a könyvben.
A tiszta teremtéshez nem fér hozzá az ördög
- Atya, hogy lehet, hogy rabjaivá válok a szenvedélyeimnek?
- Amikor az ember rabjává válik a szenvedélyeinek, akkor jogot ad önmaga fölött az ördögnek. Vágd szenvedélyeidet az ördög szarvai közé. Ezt akarja Isten is, ez a te érdeked is. A haragot, a konokságot és a többi szenvedélyt fordítsd az ellenség ellen. Vagy másképp mondva: add el a szenvedélyeidet az ördögnek, és a kapott pénzen vegyél macskaköveket és azzal dobáld meg az ördögöt, hogy ne közelítsen feléd. Általában mi emberek figyelmetlenségből vagy gőgös gondolatok miatt engedjük meg az ördögnek, hogy rosszat tegyen nekünk. Az ördög fel tud használni akár egy gondolatot vagy szót is. Emlékszem, volt egyszer egy nagyon barátságos család. Egyszer a férj viccből azt mondta a feleségnek: „eh, elválok tőled!”, a feleség pedig viccből így felelt: „Nem, én bontom fel veled a házasságot!”. Csak úgy mondták, nem komolyan, viccből, de addig vicceltek, míg felhasználta ezt az ördög. Kis nehézségeik támadtak, hirtelen komolyra fordult a helyzet, készek voltak valóban elválni. Nem gondoltak sem a gyerekekre, sem egymásra. Szerencsére találkoztak egy lelkiatyával, és beszéltek vele: „Csak nem ilyen butaság miatt akartok elválni?” – mondta nekik.
Ha az ember elfordul Isten parancsaitól, akkor a szenvedélyek kezdik gyötörni. Ha az ember lehetővé teszi a szenvedélyeknek, hogy gyötörjék őt, ehhez még az ördögre sincs szüksége. A démonoknak is meg van a maga „specializációjuk”. Végigtapogatják az embert, megkeresik a fájó pontokat, és támadást indítanak a beteg helyek ellen. Nagyon oda kell figyelni, az ablakokat és az ajtókat – vagyis érzékeinket – zárva kell tartani. Nem szabad a repedéseket nyitva hagyni a gonosz előtt, nehogy azokon keresztül behatoljon. Ezek a repedések és lyukak a mi gyenge pontjaink. Ha csak egy kis repedést nyitva hagyunk az ellenség előtt, akkor befurakodhat és kárt okozhat a lélekben. Az ördög abba az emberbe hatol be, akinek szíve tisztátlan. A tiszta teremtményhez nem fér hozzá az ördög. Ha az ember szíve megtisztul a szennytől, akkor az ellenség elmenekül és újra visszatér Krisztus. Ahogy a disznó, ha nem talál moslékot, röfög és odébbáll, úgy az ördög sem közelit az olyan szívhez, amely tiszta. Milyen táplálékot találhatna a tiszta és alázatos szívben? Tehát, ha észrevesszük, hogy házunk, vagyis szívünk, az ellenség táborhelyévé vált, akkor azonnal le kell azt rombolnunk, hogy az ördög, e gonosz bérlő, eltávozzék. Hiszen ha a bűn sokáig él az emberben, akkor természetesen, az ördög egyre nagyobb jogokat szerez felette.
- Atya! Ha az ember sokáig figyelmetlenül élt és ezzel jogot adott maga felett a kísértőnek, de most szeretne megjavulni, figyelmes életet kezdeni, akkor harcol ellene továbbra is az ördög?
- Amikor az ember Istenhez fordul, akkor erőt, megvilágosodást és vigasztalást kap tőle, amelyek elengedhetetlenek az út elején. De alighogy az ember megkezdi a szellemi harcot, az ellenség kegyetlen védekezésbe kezd. Ekkor kell feltétlenül kitartást tanúsítani. Különben hogyan lehetne kitépni gyökerestül a szenvedélyeket? Hogyan lehetne levetkőzni az óembert? Hogyan lehetne elhagyni a gőgöt? De az ember tudja, hogy önmaga, egyedül, saját erejéből nem tehet semmit sem. Ezért alázattal kéri Isten segítségét, és megkapja azt. Ugyanez történik akkor is, amikor az ember valamilyen rossz szokást akar elhagyni, például a dohányzást, a kábítószert, az alkoholt. Kezdetben örömet érez és elhagyja ezt a szokást. Aztán látja, hogy a többiek dohányoznak, kábítószereznek, isznak és komoly harcot kell folytatnia. Ha az ember győz ebben a csatában, akkor már nem nehéz elvetnie e szenvedélyt, nem nehéz hátat fordítani neki. Tehát harcolni, küzdeni is kell. Az ördög teszi a maga dolgát, mi miért ne tennénk a sajátunkat?
Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel
Mindannyian rendelkezünk örökölt szenvedélyekkel, de ezek önmagukban nem károsítanak. Olyan, mintha az ember anyajeggyel az arcán születik, amely létrehozza sajátos szépségét. De ha ezt az anyajegyet feltépik, akkor rákos daganat is kialakulhat. Nem szabad megengedni az ördögnek, hogy feltépje a szenvedélyeinket. Ha megengedjük neki, hogy kikaparja a gyengeségeinket, akkor megindul bennünk a szellemi rák.
Szellemi bátorságra van szükség ahhoz, semmibe vegyük az ördögöt és az őtőle eredő összes gonosz gondolatot, az ördög „táviratait”. Ne kezdjünk beszélgetni az ördöggel. Még ha az összes ügyvéd összegyűlne a földön, ők sem tudnának vitában legyőzni egy kis ördögöcskét sem. Nagyon sokat segít abban, hogy eltépjük a kísértőhöz fűződő szálakat és megmeneküljünk a kísértéstől, ha egyszerűen megszakítjuk a társalgást. Valami történt velünk? Igazságtalanok voltak velünk? Szitkozódtak velünk? Vizsgáljuk meg nagyon komolyan, hogy nem vagyunk-e valóban hibásak. Ha nem vagyunk hibásak, akkor jutalomban lesz részünk. De itt meg kell állni, nem szabad tovább foglalkozni a dologgal. Ha az ember tovább folytatja a beszélgetést az ördöggel, akkor az úgy összekavar bennünket…* Az ördög arra késztet, hogy az ő törvényei szerint gondoljuk át a dolgokat, az ő „igazsága” szerint mérjünk, és az embert a dühödtségbe vezeti el.
Emlékszem, ahogy az olasz seregek, amikor Görögországból távoztak, maguk után hagyták a kézigránátokkal telt ládákat. Távoztuk után nagyon sok ilyen láda maradt. Az emberek elhordták ezeket a ládákat és azt, ami bennük volt. A gyerekek játszottak ezekkel, hány szerencsétlen halt meg emiatt! Hát lehet-e játszani a gránátokkal?! Ugyanúgy vagyunk mi is az ördöggel: csak nem kezdünk vele játszani?
___________________
* Olyan gondolatokat ébreszt bennünk a sérelmekkel kapcsolatban, amelyek szüntelenül lefoglalnak bennünket, felzaklatnak és egyre mélyebben belegabalyodunk a hálójába. Ezzel az ördög meggyengíti az embert (Megjegyzés a könyvben)
Az ördög erőtlen
- Atya, az a gondolat gyötör, hogy az ördögnek óriási ereje van, különösen napjainkban.
- Az ördögnek nem ereje van, hanem dühe és gyűlölete. Mindenható ereje Isten szeretetének van. A sátán igyekszik magát mindenhatónak mutatni, de nem tudja jól eljátszani ezt a szerepet. Erősnek tűnik, de a valóságban teljesen erőtlen. Sok romboló terve dugába dől, még mielőtt elkezdhetné megvalósítani. Hát engedné-e a jó és szerető atya, hogy valamilyen csirkefogó terrorizálja a gyermekeit?
- Atya, pedig én félek az ördögtől.
- De hát miért félsz tőle? Az ördögnek semmi ereje sincs. Krisztus mindenható, az ördög pedig romlott. Hát nem viselsz keresztet? Az ördögi fegyvereknek nincs erejük. Krisztus saját Keresztjével fegyverzett fel bennünket. Az ellenségnek csak akkor van ereje, amikor mi letesszük a szellemi fegyvert. Volt olyan eset, amikor egy orthodox pap egy kis keresztet mutatott fel a varázslónak, amivel rettenetbe taszította a démont, akit a varázsló segítségül hívott.
- Miért fél ennyire a Kereszttől?
- Azért, mert amikor Krisztust megköpdösték, megverték és megütötték, akkor lerombolódott az ördög országa és hatalma. Milyen csodálatos módon győzött felette Krisztus! „Nádszálként roppant össze az ördög hatalma” – mondta egy Szent. Vagyis az ördög hatalma összeroppant, amikor Krisztus fejét elérte az utolsó ütés. Tehát az ördög elleni legjobb szellemi védekezési eszköz: a türelem, legjobb fegyver ellene pedig az alázat. Az ördög legyőzése a leggyógyítóbb balzsam, amelyet Krisztus ontott Keresztáldozata során. Krisztus Keresztre feszítése után az ördög olyan mint a kígyó, amelyet megfosztottak mérgétől, olyan, mint a fogatlan kutya. Az ördög megfosztatott mérgező erejétől, a kutyáknak, vagyis a démonoknak, kiverték a fogait. Most fegyvertelenek, nekünk pedig van fegyverünk ellenük: a Kereszt. A démonok nem tudnak Isten teremtményei ellen semmit sem tenni, ha mi nem jogosítjuk fel őket erre. Csak handabandázni tudnak – hatalmuk nincs. (…)
- Atya, és hogy néz ki az ördög?
- Ha tudnád, hogy milyen „szépfiú”?! Mesében sincs ilyen, megrajzolni sem lehet, hogy milyen szép. Ha csak egyszer látnád!... Milyen bölcs, hogy Isten szeretete nem engedi, hogy az ember megláthassa az ördögöt! Ha meglátnánk, legtöbbünk meghalna a félelemtől. Gondold csak meg, ha az emberek látnák, hogyan tevékenykedik, ha látnák, milyen elégedett önmagával!... Igaz, lehet, hogy egyesek jót szórakoznának ezen. Az ilyen „mozifilmért” lehet, drága árat kellene fizetni, de még ezen ár ellenére sem könnyű ilyet meglátni. (…)
- Atya, a démonok azután váltak ilyen gonoszakká, hogy elbuktak? Azután, hogy angyalokból démonokká váltak?
- Természetesen azután. Ők most olyanok, mintha beléjük csapott volna a villám. Ha a villám fába csap, akkor az nem válik-e azonnal, egy szempillantás alatt égett rönkké? Tehát most is ilyenek, mintha villám csapott volna beléjük. Volt idő, amikor azt mondtam az ördögnek: „Gyere, hogy megláthassalak, és ne kerüljek a karmaid közé! Most ahogy rád nézek, már látszik, hogy milyen gonosz vagy! Ha a karmaid közé kerülnék, el tudom képzelni, hogy mi várna rám!”
Az ördög buta
- Atya, tudja-e az ördög, hogy mi van a szívünkben?
- Még csak az kéne! Még csak az hiányzott, hogy tudja, mi van az emberek szívében. A szíveket csak Isten ismeri. És csak Isten embereinek tárja fel néha a mi érdekünkben, hogy mi van a szívünkben. Az ördög csak gonoszságot és dühödtséget ismer, amelyet ő ültet el azokban, akik neki szolgálnak. A jó gondolatainkat nem ismeri. Csak tapasztalatból találgathat, de itt is a legtöbb esetben bakot lő. Ha az Isten nem engedné néha, hogy az ördög megértsen valamit, akkor az ördög mindig mindenkor hibázna. Hiszen az ördög – maga a sötétség! Semmi világosság nincs benne. Tegyük fel, hogy van egy jó gondolatom. Az ördög nem ismeri. Van egy gonosz gondolatom is, azt ismeri az ördög, mert ő ülteti el bennem. Hogyha én most valami jót akarok tenni, mondjuk megmenteni egy embert, akkor az ördög nem tud erről. Azonban, ha maga az ördög mondja az embernek, hogy „menj, mentsd meg ezt és azt”, akkor olyan gondolatot ültet el benne, amely táplálja az illető gőgjét és ezért tudni fogja, hogy mi van az illető szívében.
Ezek nagyon kifinomult dolgok. Emlékeznek Makariosz abba esetére? Egyszer találkozott az ördöggel, aki éppen egy közeli sivatagból jött. Azért ment oda, hogy szerzeteseket keressen. Azt mondta az ördög Makariosz abbának: „A testvérek nagyon kegyetlenek velem, csak egy barátom van, aki hallgat rám, és amikor meglát engem, akkor úgy táncol, ahogy én fütyülök”. – „Ki ez a testvér?” – kérdezte Makariosz abba. „Theopemt a neve” – felelte az ördög. A szentéletű elment a sivatagba és megkereste ezt a testvért. Nagyon óvatosan rávette, hogy tárja fel a gondolatait és segített a lelkének. Amikor újra találkozott az ördöggel, Makariosz abba kérdezősködött a sivatagban lakó testvérekről. „Mind olyan kegyetlenek velem, - felelte az ördög. – És ami a legrosszabb, az, aki korábban a barátom volt, nem tudom miért, megváltozott, és most ő a legkegyetlenebb velem”. Az ördög nem tudta, hogy Makariosz abba elment a testvérhez és kijavította őt, mert a szentéletű alázattal cselekedet, szeretetből. Az ördögnek nem volt semmi joga az atya jó gondolataival kapcsolatban. Azonban ha a szentéletű ezután gőgössé vált volna, akkor az ördög jogot szerzett volna felette. Akkor tudott volna a szentéletű terveiről, mert ebben az esetben maga az ördög tüzelte volna a gőgjét.
- Ha az ember elmondta valahol jó gondolatát, akkor meghallhatja-e azt az ördög és kísértheti-e ezt az embert?
- Hogyan hallhatná, ha az elmondottakban nincs semmi, ami az ördögtől lenne? Azonban, ha az ember a gondolatát azért mondta, hogy büszkélkedjen, akkor az ördög beavatkozik. Vagyis, ha az embernek hajlama van a gőgre, és gőgösen kijelenti: „Elmegyek, és megmentem ezt vagy azt!”, akkor az ördög társul szegődik hozzá. Ebben az esetben az ördög tudni fog a tervéről, míg ha az ember indítéka a szeretet, és alázattal cselekszik, akkor az ördög nem tud róla. Nagy figyelemre van szükség. Ezek nagyon kifinomult dolgok. Nem véletlen, hogy a Szent Atyák a lelki életet a „tudományok tudományának” nevezik.
- Atya, előfordul, hogy mondjuk egy jós megjósolja például három lánynak, hogy az egyik férjhez megy, a másik is, de szerencsétlenül, a harmadik pedig pártában marad, és ez be is teljesül. Miért?
- Az ördögnek tapasztalata van. Például egy mérnök, látván, hogy a ház életveszélyes állapotban van, meg tudja mondani, hogy még mennyi ideig fog állni. Ugyanígy az ördög is, abból, ahogy az ember él, tapasztalata alapján meg tudja állapítani, hogy hogyan fogja végezni.
Az ördög nem éleselméjű, nagyon buta. Lénye teljes zűrzavar. Néha úgy viselkedik, mintha nagyon okos lenne, néha pedig mint egy hülye. Cselekedetei nagyon bárdolatlanok. Ez volt Isten terve, hogy mi képesek vagyunk kiismerni. Nagyon el kell telni ahhoz gőggel, hogy az ember ne ismerje ki az ördögöt. Alázattal képesek vagyunk felismerni az ördög csapdáit, mert az alázat által az ember megvilágosodik és közel kerül Istenhez. Az alázat – ez teszi az ördögöt nyomorékká.
Miért engedi Isten, hogy az ördög kísértsen bennünket?
- Atya, miért engedi Isten, hogy az ördög kísértsen bennünket?
- Miért? Azért, hogy elszakítsa tőle a hozzá csatlakozókat. „Csinálj sátán, amit akarsz”, - mondja Isten. Mert bármit is csinálna az ördög, végső soron beletörik a foga a szegletkőbe, Krisztusba. Ha mi hisszük, hogy Krisztus a szegletkő, akkor semmi nem rémíthet meg minket.
Isten nem engedi meg a megpróbáltatásokat akkor, ha abból nem jönne ki semmi jó. Látván, hogy a jó, amely létrejön belőle, nagyobb a rossznál, Isten megengedi a sátánnak, hogy tegye a dolgát. Emlékeznek Heródesre? Tizennégyezer gyermeket végeztetett ki és a mennyei seregek száma tizennégyezer vértanú-sereggel növekedett. Láttál már vértanú-angyalokat? Az ördög beletörte a fogait! Diocletioanus, kegyetlenül üldözvén a keresztényeket, az ördög munkatársa volt. De, maga sem ezt akarván, önkéntelenül is jót tett Krisztus Egyházával, szentekkel gazdagította azt. Úgy gondolta, hogy kiírtja az összes keresztényt, de nem ért el semmit sem – minket viszont megajándékozott a szentekkel és ereklyéik sokaságával és gazdagította Krisztus Egyházát.
Isten már rég leszámolhatott volna az ördöggel, de Ő – Isten. Most is, ha akarná, egy pillanat alatt kardélre hányhatná az ördögöt, és örök időkre a pokol tüzébe vethetné őt. De Isten a mi javunk miatt nem teszi ezt meg. Hiszen engedné-e Isten, hogy gyötörje és kínozza a teremtményét? Azonban, egy bizonyos határig, egy ideig engedi neki ezt, hogy az ördög dühödtségével segítsen minket, hogy kísértsen bennünket, és mi ezért Istenhez forduljunk. Isten megengedi az ördögnek, hogy kísértsen bennünket, ha ez a jóhoz fog elvezetni. Ha nem a jóhoz vezet, akkor nem engedi meg. Isten a mi javunkra engedi meg mindezt. Ebben hinnünk kell. Isten megengedi, hogy az ördög rosszat tegyen, hogy az ember kénytelen legyen küzdeni. Ha a tésztát nem nyújtják és nem gyúrják, akkor nem lesz belőle kalács. Ha az ördög nem kísértene bennünket, akkor úgy képzelhetnénk, hogy mi szentek vagyunk. Ezért engedi Isten, hogy az ördög kitöltse rajtunk a haragját. Hiszen azzal, hogy ütlegel bennünket, az ördög kiporolja bedohosodott lelkünket, és az tisztábbá válik. Vagy pedig Isten megengedi, hogy ránk támadjon és harapdáljon bennünket, hogy Őhozzá forduljunk segítségért. Isten szüntelenül hív bennünket, de mi általában elfelejtkezünk Őróla és csak akkor szaladunk Őhozzá, ha valamilyen veszélybe kerülünk. Amikor az ember Istenhez tér, akkor a gonosz nem férkőzhet közéjük. De ezen kívül semmi más indoka nincs Istennek, hogy engedje, hogy az ördög megkísértse az ilyen embert, hiszen csak azért engedi ezt meg, hogy az ember Istenhez forduljon. Akárhogy is van, a gonosz ezzel jót tesz nekünk – segít bennünket, hogy szentté váljunk. Ezért is tűri meg őt Isten.
Isten nem csak az embereket hagyta meg szabadságukban, de a démonokat is, mivel azok nem ártanak, nem is árthatnak az ember lelkének, kivéve azokat az eseteket, amikor maga az ember akar ártani saját magának. Ellenkezőleg, a rossz és figyelmetlen emberek, akik, bár nem akarják, mégis rosszat tesznek nekünk – jutalmat készítenek elő a számunkra. „Ha nem lennének kísértések, senki nem üdvözülne” – mondja Evagriosz abba. Miért állítja ezt? Azért mert a kísértések nem kis haszonnal járnak. Nem azért, mert az ördög képes lenne valaha is jót tenni, nem, ő – gonosz. Ő szeretné szétverni a fejünket és kövekkel dobál minket, hanem a Jóságos Isten… elkapja ezeket a köveket és a kezünkbe adja. A másik kezünkbe pedig mogyorót rak, hogy ezzel a kővel törjük fel a mogyorót! Vagyis Isten nem azért engedi meg a kísértéseket, hogy az ördög terrorizálhasson bennünket. Nem, azért engedi meg neki, hogy kísértsen, hogy ily módon lerakhassuk az eljövendő életbe vezető belépő-vizsgákat és Krisztus Második Eljövetelekor ne kelljen túl sok mindennel elszámolnunk. Jól meg kell értenünk, hogy magával az ördöggel harcolunk és ez a harc addig tart, amíg földi életünket éljük. Amíg az ember él, sokat kell munkálkodnia, hogy lelkét jobbá tegye. Amíg él, joga van, hogy letegye e szellemi vizsgákat. Ha az ember meghal és elégtelent kap, akkor kihúzzák a vizsgázók listájáról. Pótvizsga nincs.
A sátán nem akar bűnbánatot tartani
A Jóságos Isten megteremtette az angyalokat. Azonban egyesek gőgjük miatt elbuktak és démonokká váltak. Isten egy tökéletes teremtést hozott létre, az embert, hogy helyettesítse az elbukott angyali rendet. Ezért az ördög nagyon irigyli az emberi nemet – Isten teremtményeit. A démonok így kiabálnak: „Mi egy bűnt követtünk el, és Te nyomorgatsz minket, az embereknek, akiknek pedig oly sok minden van a rovásukon – megbocsátasz”. Igen, megbocsát, de az emberek bűnbánatot tartanak, a volt angyalok pedig olyan mélyre süllyedtek, hogy démonokká váltak, és ahelyett, hogy megbánnák bűneiket, még gonoszabbakká, még dühödtebbekké válnak. Kegyetlenül megindultak, hogy lerombolják Isten teremtményeit. A bukott angyal volt a legfényesebb angyal! És hová jutott… A gőg miatt a démonok évezredekkel ezelőtt eltávolodtak Istentől, és a gőg miatt távolodnak továbbra is Őtőle, és nem tartanak bűnbánatot. Ha csak annyit ki tudnának mondani: „Uram, irgalmazz”, akkor Isten kitalálna valamit a megmentésük érdekében. Ha csak annyit ki tudnának mondani: „vétkeztem”, de ők még ezt sem tudják kimondani. Ha az ördög kimondaná, hogy „vétkeztem”, akkor újra angyallá válhatna. Isten szeretete határtalan. De az ördög konok akaratú, makacs, egoista. Nem akar engedni, nem akar üdvözülni. Ez szörnyű. Hiszen valaha angyal volt…!
- Atya, és emlékszik az ördög e korábbi állapotára?
- Még kérded? Ő teljes egészében tűz és őrjöngés, ezért nem akarja, hogy mások váljanak angyalokká, azok, akik az ő korábbi helyére kerülnek. Minél több idő telik el, annál rosszabbá válik. Fejlődik a dühödtségben és az irigységben. Ó, ha az ember képes lenne megérteni azt az állapotot, amelyben az ördög van! Éjjel és nappal zokogna. Már az is nagyon fájdalmas, amikor egy jó ember rossz irányba megváltozik és bűnöző lesz. Milyen nagy szomorúság, ha angyalok bukásáról van szó.
Egyszer egy szerzetes nagyon megsajnálta a démonokat. Letérdelt, leborult és a következő szavakkal imádkozott Istenhez: „Isten, Neked csak akarnod kell, és megtalálod a módját, hogy megmenekülhessenek ezek a szerencsétlen démonok, akik korábban oly nagy dicsőségben voltak, és most bennük van a világ teljes dühödtsége és alattomossága, és ha nem lenne a Te védelmed, elpusztítanák az összes embert”. A szerzetes fájdalommal imádkozott. Amikor kimondta ezeket a szavakat, akkor maga mellett meglátta egy kutya pofáját, amit kinyújtja a nyelvét és kigúnyolta őt. Úgy tűnik, Isten azért engedte ezt meg, hogy a szerzetes megértse, hogy Ő kész visszafogadni a démonokat, csak tartsanak bűnbánatot. Azonban ők maguk nem vágynak az üdvösségre. Nézzék, Ádám bukását Isten megtestesülése gyógyította meg. Azonban az ördög bukása nem gyógyítható mással, mint saját alázatával. Az ördög azért nem javul meg, mert nem akar. Tudják, mennyire örülne Krisztus, ha az ördög szeretne megjavulni?! Az ember is csak abban az esetben nem képes megjavulni, ha maga sem akar.
- Atya, hogy van ez? Az ördög tudja, hogy Isten szeretet, tudja, hogy Isten szereti őt, és ennek ellenére folytatja eddigi életét?
- De még mennyire, hogy tudja! De hát a gőg nem engedi meg, hogy megalázkodjon. Ezen kívül még gonosz is. Most igyekszik megnyerni magának az egész világot. „Ha nekem több követőm lesz, - mondja, akkor végső soron Isten kénytelen lesz megkegyelmezni összes teremtményének, és ebbe én is bele fogok tartozni!” Így véli. Ezért akar a saját oldalára átcsábítani oly sok embert. Látják, hogy ravaszkodik? „Az én oldalamon, - mondja, - oly sok ember van! Isten kénytelen lesz nekem is megkegyelmezni!” Bűnbánat nélkül akar üdvözülni! Hát nem ugyanezt akarta Júdás is? Tudta, hogy Krisztus kiszabadítja a holtakat a pokolból. „Elmegyek Krisztus előtt a pokolba, - mondta Júdás, - hogy engem is kiszabadítson!” Látod, milyen alattomos? Ahelyett, hogy bocsánatot kért volna Krisztustól, hurkot rakott a nyakára. És nézzük: Isten jósága meghajlította a fügefát, amelyre felkötötte magát, de Júdás, mivel nem akart életben maradni, behúzta a lábait, hogy azok ne érjék a földet. Mindezt csupán azért, hogy ne kelljen kimondania azt az egyetlen, egyszerű szót: „bocsáss meg”. Milyen szörnyű ez! Ugyanígy az egoizmusban élenjáró ördög sem mondja ki: „bocsáss meg”, hanem szüntelenül azzal foglalatoskodik, hogy minél több embert csaljon a saját oldalára.
A sátán porba hull az alázattól
Az alázatnak nagyon nagy ereje van. Az alázattól a sátán porba hull. Az alázat – a legerősebb sokkoló ütés a sátán ellen. Ott, ahol alázat van, az ördögnek nincs helye. Ha pedig az ördögnek nincs helye, nincs kísértés sem. Egyszer egy szentéletű rávette a démont, hogy mondja: „Szent Isten…”. „Szent Isten, Szent Hatalmas, Szent Halhatatlan!” – mondta el a démon, majd elhallgatott, az „irgalmazz nekünk”-et nem mondta ki. „Mondd ki, hogy „irgalmazz nekünk!” Ugyan hová gondolsz! Ha kimondta volna, angyallá vált volna. A démon mindent elmond, amit akarsz, kivéve, hogy „irgalmazz nekünk”, mert e szavak kimondásához alázatra van szükség. Az „irgalmazz nékünk” kérésben alázat van, és az Isten nagy kegyelmét kérő lélek megkapja azt, amit kér.
Bármit csináljunk, elengedhetetlen az alázat, a szeretet, a nemesség. Hiszen ez olyan egyszerű – mi magunk bonyolítjuk túl lelki életünket. Amennyire lehet, nehezítsük meg az ördög életét, és könnyítsük meg az ember életét. A szeretet és az alázat nehéz az ördög számára és könnyű az ember számára. Még a gyenge, beteges, kis lelkierejű ember is legyőzheti a sátánt alázattal. Az ember egy pillanat alatt angyallá vagy ördöggé változhat. Hogyan? Alázattal vagy gőggel. Hát sok időre volt szükség, hogy a legfőbb angyal ördöggé változzon? Bukása néhány pillanat alatt lezajlott. Az üdvösség legkönnyebb útja: a szeretet és az alázat. Ezért szeretettel és alázattal kell kezdeni a lelki utat, és csak utána kell továbblépni a többihez.
Imádkozzatok Krisztushoz azért, hogy szüntelenül örömet okozzunk Őneki, az ördögöt pedig felzaklassuk, ha már ennyire tetszik neki a pokoli szenvedés és nem akar bűnbánatra térni.
A szelíd és alázatos szívű Istenember segítsen mások szolgálatában!
Olvasmány: Mal 1, 14 – 2, 10
Szentlecke:1 Tessz 2, 7 – 13
Evangélium: Mt 23, 1 – 12
„A földön görnyedő teherhordó fölött legmagasabb az ég” – állítja Weöres Sándor (+1989) magyar költő. Mintha azt mondaná, hogy az alázatban „meghajló” ember váltja ki a legmagasabb tiszteletet.
Az alázat a helyes önismeret. Az alázatos ember tisztában van értékeivel, de ismeri fogyatékosságait is. Annyinak akar látszani, amennyi. Nem többnek és nem kevesebbnek.
Az alázatos „fölfelé” néz, ki különb nála, hogy tőle tanuljon. A gőg mindig a nála hitványabbat látja. Ezért a gőgös ember fejlődésképtelen. Az alázatos előtt viszont végtelen lehetőségek nyílnak meg, mert alapjában véve nyitott. Ezért még egy gyermektől is képes és tud is tud tanulni.
A szerény, alázatos ember nem dicséri önmagát. Önmagáról ritkán beszél, inkább mások értékeit dicséri. Ezért másokból önkéntelenül tetszést vált ki. Nincsenek látványos sikerei, eredményei, de mégis „sikerül” az élete.
Tekintsünk először Jézus Krisztusra, az Isten Fiára. Ő joggal mondhatja magáról, hogy „szelíd és alázatos szívű” – (Mt 11, 29) hiszen igen szegényes körülmények között látta meg a napvilágot. Általában Emberfiának nevezi magát. Pedig Isten is, a második isteni Személy. Ő az, aki megmossa apostolai lábát, és példát ad nekik a szolgáló szeretetre. Nem fitogtatja isteni hatalmát, csak ott tesz csodát, ahol arra Atyja indítja.
Assisi Szt. Ferenc (+1226) alázatból megmaradt diakónusnak, nem akarta magát pappá szenteltetni. Ő mondta: „Inkább legyek kevésbé tökéletes és nagyon alázatos, mint nagyon tökéletes és kevésbé szerény.”
Pierre Curie (+1906) és felesége Maria Sklodowska (+1934) egy fizikus házaspár éveken át együtt dolgoztak a rádium felfedezésén. Munkájuk összefolyt, és munkanaplójukból sem lehet megállapítani, hogy a nyolcévi kemény munka végzésében melyikük szerepe jelentősebb. „Azt találtuk, azt vettük észre” – olvassuk a naplóban. Néha a tények kényszerítik őket, hogy megkülönböztessék szerepüket, ám ekkor is csak ennyi a bejegyzés: „Egy korábbi munkánkban kettőnk közül az egyik kimutatta…” - A tökéletesen szerény ember típusa ez.
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa azt nyilatkozta nemrégiben, hogy nem tervez különböző enciklikákat, apostoli buzdító írásokat kiadni, hanem el szeretné mélyíteni elődjének, II. János Pál pápának a megnyilatkozásait, hiszen olyan gazdag szellemi örökséget hagyott ránk, amelyet hosszú éveken keresztül leszünk csak képesek feldolgozni, és beépíteni az Egyház életébe.
Jézus óv a címek és rangok utáni vágyakozástól. Első olvasásra úgy tűnik, hogy kerülnünk a „Mester”, az „atya” és a „tanító” megszólításokat. Érdekes, hogy az Egyház ezt sohasem értette szó szerint, hiszen Jézus ebben az esetben a szavak mögötti fölényes öntudatot ítélte el, nem pedig a kifejezéseket. Ezért írja nyugodtan Szt. Pál azt írja a korintusiaknak: „… mint kedves fiaimat intelek.” (1 Kor 4, 14) Egy másik helyen: „…”mint atya a gyermekét, úgy intettünk…” (1 Tessz 1, 11) Itt a szerénység, az igazi alázat a lényeg.
Döntenünk kell a gőg és az alázat, a szerénység és a kevélység között. Szívleljük meg Szt. Ágoston (+430) gondolatait: „A kevélység nem nagyság, hanem daganat. Ami megdagad, nagynak látszik ugyan, de nem egészséges… Az alázat csodálatos módon magasra emeli az ember szívét, a gőg pedig lesüllyeszti. Csodás ellentmondás van abban, hogy a gőg magassága mélyen lent van, míg az alázat alászállása magasan fent.” Az alázat Istenhez emel, míg a gőg esetében az emelkedés nem megelőzi a bukást: a gőg maga az elbukás.
Heti útravaló: A héten senkinek ne dicsekedjek, inkább mások értékeit, tulajdonságait dicsérjem meg, de ne mesterkélten, hanem természetes módon!
"Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog;..."(Szt. István intelmei)
A keresztény alázatosság litániája
Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! - Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! - Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket! - Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! - Krisztus, hallgass meg minket!
Mennyei Atyaisten, - Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten, - Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen, - Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten, - Irgalmazz nekünk!
Szelíd és alázatos szívű Jézus, - Hallgass meg minket!
A kívánságtól, hogy nagyra becsüljenek engem – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy mások előtt feltűnjek – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy engem dicsérjenek – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy engem mások elé helyezzenek – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy tőlem tanácsot kérjenek – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy engem elismerjenek – Ments meg engem, Jézus!
A kívánságtól, hogy engem megkíméljenek – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem megaláznak – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem lenéznek – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem háttérbe helyeznek – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem megrágalmaznak – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem elfelejtenek – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem kigúnyolnak – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem megvetnek – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem ócsárolnak és gyaláznak – Ments meg engem, Jézus!
A félelemtől, hogy engem szegénység ér – Ments meg engem, Jézus!
Hogy másokat többre értékelnek, mint engem – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat igénybe vesznek és engem félreállítanak – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy mások a világ színe előtt gyarapodnak, én pedig kisebbedek – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy AZ erényt másokban dicsérik és a jót bennem nem veszik észre – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat nálam jobban előtérbe helyeznek mindenben – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy mások szentebbek legyenek nálamnál és én csak olyan szent legyek, amilyen a Te kegyelmedből telik tőlem – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat jobban szeretnek, mint engem – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy semmilyen tisztséget NE kívánjak magamnak, függetlenül attól, hogy képességeimtől telik vagy nem – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy minden tisztséget azonnal elutasítsak, ha ellenkezik akaratoddal – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy készséggel elfogadjam a nekem nem tetsző feladatokat is, ha ez a Te dicsőségedet és tetszésedet szolgálja – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy elöljáróimban, ha más véleményen vagyok is, Isten küldöttjeit lássam – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy mindazoknak, akik nekem rosszat tesznek, szívből megbocsássak, szóval és tettel – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy minden halhatatlan lelket, a szegényeket, a bűnösöket, ellenségeimet egyforma szeretettel becsüljem meg – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy mindig készen legyek Érted mindent áldozatul hozni – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy a szegénységet, a megvetést, a szenvedést mindig szeressem – Engedd, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Ó Mária, AZ alázatos szívek Édesanyja! – Könyörögj érettünk!
Szent József védelmezd AZ alázatos lelkeket! – Könyörögj érettünk!
Szent Mihály arkangyal, Te, aki először taszítottad el a gőgöt! – Könyörögj érettünk!
Ti összes szent angyalok, AZ alázatosság példaképei! – Könyörögj érettünk!
Én Uram, én Istenem! Végy el tőlem mindent ami akadályoz, hogy Hozzád jussak!
Én Uram, én Istenem! Adj meg nekem mindent, ami Hozzád segít!
Én Uram, én Istenem! Végy Magadhoz engem, és engedd, hogy egészen a Tied legyek! Ámen.
Zsolt 18.28 A leigázott népnek szabadulást hozol, a gőgös tekintetet megalázod.
Péld 6.16 Hat dolog van, amit gyűlöl az Úr, s hét, ami utálattal tölti el szívét:
Péld 6.17 A gőgös szem, a hamis nyelv, az ártatlan vért ontó kéz,
Péld 6.18 az álnokságot tervező szív, a gonosz ügyben járó láb,
Péld 6.19 a hazudozó, hamis tanú, s végül, aki viszályt kelt a testvérek között.
Péld 14.16 A bölcs ember fél és kerüli a rosszat, a balgának nincsenek gátlásai és gőgös.
Péld 16.5 Utálat az Úrnak minden gőgös ember, kezemet adom rá: nem marad büntetlen!
Péld 16.19 Jobb a szerényekkel alázatban élni, mint a gőgösökkel zsákmányon osztozni.
Péld 29.23 Az embert a gőgje (porig) megalázza, de az alázatost megbecsülés éri.
Sir 3.27 A dacos szív sok szenvedést okoz magának, és a bűnös ember bűnökre bűnt halmoz.
Sir 3.28 Nincs gyógyír a gőgös embernek sebére, a gonoszság vert benne gyökeret.
Sir 10.6 Ne neheztelj másra, bármilyen hibás is, önteltség ne vezesse sose tetteidet.
Sir 10.7 A gőg gyűlöletes Isten s ember előtt, s a jogtalanságot egyként bűnnek tartják.
Sir 10.12 Gőgössé lesz, aki elhagyja az Urat, és a Teremtőtől elfordítja szívét.
Sir 10.13 Mert a kevélységnek a bűn a kezdete, a megátalkodott csak úgy ontja a bűnt. Ezért sújtja az Úr külön csapásokkal, míg egészen meg nem semmisíti.
Sir 10.14 A gőgösek trónját felforgatja az Úr, s az elnyomottakat ülteti helyükre.
Sir 10.15 A büszkék gyökerét kitépi az Isten, s az alázatosokat ülteti helyükre.
Sir 10.16 A népek országát elpusztítja az Úr, az írmagjukat is kiirtja a földről.
Sir 10.17 Lesöpri őket a földről és kiirtja: még az emlékük is eltűnik a földről.
Sir 10.18 Embernek nem áll jól a dölyfös önteltség, asszony szülöttének a pimasz dühösködés.
Sir 11.30 Mint a kosárba zárt fogoly a gőgös szív, kémhez hasonlít, aki gyenge pontot keres.
Sir 11.31 A rágalmazó rosszra csavarja el a jót, kivetni valót lel még a legjobb dolgokon is.
Sir 25.2 Háromfajta ember gyűlöletes nekem, az életmódjuktól szörnyen iszonyodom: a gőgös szegényétől, a hazug gazdagétól s a házasságtörő, esztelen öregétől.
Lk 1.50 Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad.
Lk 1.51 Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában a gőgösöket,
Lk 1.52 letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.
.
Az érzés egy mély, belső, ellenőrizhetetlen, spontán reakció egy személlyel, hellyel vagy helyzettel vagy emlékével kapcsolatban.
.
A hazugság!
Kiv 20.16
Ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen.
.
Jn 8.43
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
Jn 8.44
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
.
Mt 12.33
Vagy jelentsétek ki, hogy a fa jó, s a gyümölcse is éppúgy jó, vagy nyilvánítsátok rossznak, hisz gyümölcséről lehet a fát felismerni.
Mt 12.34
Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól.
Mt 12.35
A jó ember jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember rossz kincséből rosszat hoz elő.
Mt 12.36
Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.
Mt 12.37
Szavaid alapján igazulsz meg, és szavaid alapján vonsz magadra ítéletet.
.
Ef 4.23
Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s
Ef 4.24
öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.
Ef 4.25
Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.
Ef 4.26
Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.
Ef 4.27
Ne adjatok teret a sátánnak.
Ef 4.28
Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is.
Ef 4.29
Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.
Ef 4.30
Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.
Ef 4.31
Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz.
Ef 4.32
Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.
.
Péld 11.13
A rágalmazó mindent kibeszél, amerre csak jár, a megbízható ember megtartja, amit hallott.
.
Sir 7.12 Sem testvéred, sem barátod ellen ne koholj soha semmi hazugságot. Sir 7.13 Sose leld kedvedet semmi hazugságban, mert a hazugságból jó nem származhat.
Sir 20.24 A hazugság csúnya szégyenfolt az emberen, s az ostobák szájából csak úgy ömlik. Sir 20.25 Jobb még a tolvaj is, mint aki hazudik, de mind a kettőnek pusztulás a sorsa. Sir 20.26 Borzasztó dolog a hazugság szokása, szégyenét a hazug mindig magán hordja.
Sir 25.2 Háromfajta ember gyűlöletes nekem, az életmódjuktól szörnyen iszonyodom: a gőgös szegényétől, a hazug gazdagétól s a házasságtörő, esztelen öregétől.
.
Péld 25.9
Intézd el peredet embertársaddal, de közben ne fedd föl másnak a titkait.
.
Sir 13.10 Ne légy tolakodó, nehogy elküldjenek, ne is állj túl messze, mert elfelednek. Sir 13.11 Ne kapasd el magad, hogy közvetlen hozzád, s ne építs arra, hogy sokat cseveg veled. A sok csevegéssel csak próbára tesz, amikor rád mosolyog, kiszedi titkaid. Sir 13.12 Irgalmatlan, aki továbbadja a szót, és nem kímél meg a veréstől s láncoktól.
Sir 22.21 Ha kardot rántottál a barátodra, ne essél kétségbe, van út visszafelé. Sir 22.22 Ha barátod ellen szót emeltél, ne aggódj, van mód a kiengesztelésre. De hogyha gyalázod, megveted, titkait fölfeded és tőrbe csalod, akkor minden barát elmenekül tőled.
Sir 27.16 Aki elárulja a titkot, elveszíti a bizalmat, nem talál senkit, aki barátkoznék vele. Sir 27.17 Szeresd barátodat és maradj hű hozzá, s ha titkát fölfeded, ne keresd föl többé. Sir 27.18 Mert mint aki megöli ellenségét, te is megölöd barátod szeretetét. Sir 27.19 Mert mintha elengedted volna kezedből a madarat, eldobtad barátodat, s többé nem szerzed meg. Sir 27.20 Ne próbáld követni, messzire távozott, a hurokból menekült, mint a gazella szokott. Sir 27.21 A seb beköthető, a viszály enyhíthető, de aki a titkot elárulja, annak nincs miben bíznia.
Sir 41.14 Gyermekeim, tartsátok meg békében a tanításom! Az elrejtett bölcsességnek s kincsnek, e kettőnek vajon mi haszna van? Sir 41.15 Jobb, ha balgaságát rejti el valaki, mint ha bölcsességét titkolja az ember. Sir 41.16 Ahogy tanítottam, úgy legyetek szemérmesek, mert nem mindig illő a szemérmesség, szégyenkezni sem mindig helyénvaló.
Sir 41.25 Szégyelld, ha becsmérlő szóval illeted barátod, ha méltatlankodsz, mikor adakozol, Sir 41.26 hogyha továbbadod, amit hallottál, s bizalmas tárgyalás titkát kifecseged. Sir 41.27 Akkor valóban van benned szégyenérzet, és tetszésre találsz minden ember előtt.
.
Sir 8.17 Bolonddal ne beszélj soha bizalmasan, mert semmit sem képes titokban tartani. Sir 8.18 Ha idegen látja, ne tégy semmit, aminek titokban kell maradnia, mert nem lehet tudni, mit főz ki belőle.
A honlap üzemeltetője a Nyírszőlősi Római Katolikus Egyházközség. A honlap karbantartója: Hódi Miklós (hodi@t-online.hu) E-mail címünk: nyirszolosromkat@gmail.com
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008. - emecclesia.hu